Gyémánt László után most Hincz Gyula egy újabb tanítványának alkotásai töltik be a Semmelweis Szalon tereit. A Szilvásy Nándor Munkácsy-díjas érdemes művész képeiből nyílt kiállításon dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora a pannon tájra kalauzolta a részt vevőket. Mint mondta, ez nem azonos az Alfölddel – amit a szarmaták és népvándorlók laktak, majd a törökök pusztítottak el -, hanem a tökéletes harmónia helye. Egy mentorát idézve úgy fogalmazott: „Európa ott végződik, ahol az utolsó gótikus templom föllelhető, ahol a nyugat-római birodalom tartósan megvetette a lábát.” Feltehetően ez a harmónia sugárzik Pannoniából, a révfülöpi vidékből. Az életünk során keresett harmónia, boldogság, mely soha nem érhető el. Ez a boldogság tükröződik vissza Szilvásy kiállított alkotásain – vélekedett a rektor.

A kiállítást a júniusban elhunyt festőművész özvegye állította össze, akit a rektor külön köszöntött a megnyitón.

Szilvásy Nándor számos gyermekkönyvet illusztrált az 50-es években. Első plakátmegbízását 1959-ben kapta, ekkor kezdődött felfelé ívelő tervezőgrafikusi pályája, így vált a magyar kortárs plakátművészet meghatározó személyiségévé. A plakátok világát idéző, intenzív színesség szabadul fel munkásságának utolsó éveiben készült absztrakt, expresszionista festményein.
Szilvásy nem tagadhatja alföldi (makói) származását, gyerekkori élményeit újra és újra feldolgozza rajzaiban. Magával ragadta a „pannonderű”, a pannon táj, alkotásai a természetből táplálkoznak. Sűrűn találunk művészetében analógiát a természeti és emberi formák között („Antropomorf tájak”). Szilvásy kedvelt, visszatérő motívuma a madár, mint az égig érő fa, a tudás fájának lakója jelenik meg (Madarak tanácskozása-sorozat). Következetesen felépített, egységes képi világot alkot, ahol a bátor színhasználat egyben a megfelelni nem akarást is tükrözi.
A Semmelweis Szalon programján P. Szabó Ernő művészettörténész és Hegyeshalmi László festőművész, a veszprémi Művészetek Háza igazgatója beszélgetett Szilvásy művészetéről, illetve a művészeti életben betöltött szerepéről. Az est során közreműködött Mécs Károly színművész, valamint ifj. Balázs János zongoraművész, a 2005-ös Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny győztese.

K. I.