Dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora a kutatóegyetemi pályázat keretében az elmúlt egy évben elvégzett munkát összefoglaló tudományos konferencián felidézte: amikor nagyjából 30 évvel ezelőtt elkezdett egy laboratóriumban dolgozni, akkor egy témavezetővel öten-hatan, rendkívül családias környezetben tanultak. Véleménye szerint ma már ez a kiscsoportos tudomány nem működik hatékonyan.

Kiemelte, hogy a Semmelweis Budapest Awarddal díjazott Sir George Radda úgy látja, a kritikus tömeg elérése nélkül nem lehet világra szóló tudományos eredményeket elérni. Ez a kritikus tömeg különböző oldalról közelíti meg a kérdést, amit kutatni kíván, a módszerek, az eszközök, a megközelítés szemlélete lebontja a hagyományos diszciplináris határokat – tette hozzá.

A rektor hangsúlyozta: arra tesznek kísérletet a Semmelweis Egyetemen, hogy olyan kutatóhálózatot hozzanak létre, amely be tudja teljesíteni az elvárást, mely szerint a kutató lemond a saját egyéni ambícióiról a kutatóközösség érdekében, és tudja, ha ezt megteszi, akkor a kutatóközösség hatékonyabb és eredményesebb lesz.  A magányos bölények korszaka a tudományban is lejárt – szögezte le.

Dr. Tulassay Tivadar a konferencián arról is beszélt, hogy az akadémiai és a tudományos világ bizonyos szempontok kiemelésével listákat állít fel az egyetemekről a világban, de egészen más szempontok érvényesülnek Európában vagy például Magyarországon. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az az ambíciózus elvárás, hogy magyar oktatási intézmény is legyen a kiemelt listás egyetemek között, akkor meg kell vizsgálni az egy hallgatóra jutó állami támogatás éves összegét is, mivel a kettő szoros összefüggésben van egymással.

Hozzátette: az Európai Unió átlagában az egy hallgatóra állami támogatás nagyjából kilencezer euro, a világ első száz egyetemén pedig hallgatónként 14-15 ezer euróval tudnak gazdálkodni. Ahhoz, hogy a magyarországi kutatóegyetemek, tudományegyetemek bekerüljenek az első ötszázba, a jelenlegi háromezer eurós állami támogatást jelentősen meg kell emelni, ez nem megy másként – jelentette ki.

A Modern Orvostudományi Technológiák a Semmelweis Egyetemen elnevezésű konferencián a kutatóegyetemi pályázat négy nagyobb tudomány- és fejlesztési területet összefogó moduljának irányítója összegezte az eddigi eredményeket. A modulok eredményeit Dr. Szél Ágoston rektorhelyettes, Dr. Kellermayer Miklós rektorhelyettes, Dr. Tímár József, és Dr. Molnár Mária Judit mutatták be.

A képen balról jobbra: dr. Tóth Miklós, dr. Szél Ágoston, dr. Jávor András

A rendezvényen részt vett a többi közt Jávor András, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia képviselői, valamint a Semmelweis Egyetem több karának és intézetének a vezetője is.

A Semmelweis Egyetem egyike az öt legrangosabb magyar egyetemnek, amely 2010 tavaszán kapta meg a kutatóegyetem címet. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium három évre elnyerhető minősítése elismeri az egyetemen folyó kiemelkedő színvonalú képzést, a jelentős hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet, a kiemelt tehetséggondozást, valamint az egyetem országos, illetve regionális szerepét.

T-Sz.Sz.