“Új tudomány jöhet létre”: Sir George Radda (VIDEÓ)

„Drámaian megváltozott tudomány, főként a biomedicinával összefüggő tudomány az elmúlt húsz évben. Hatalmas információ áll rendelkezésünkre a génekről, a sejtekről, az élő szövetekről, az egész fiziológiáról. Ha nem integráljuk az ezekkel kapcsolatos információkat, sose értjük meg teljesen az életet. Ezért nagyon fontos, hogy a különböző tudományágak ne csak együtt dolgozzanak, de próbáljanak együtt is gondolkodni a világ nagy kérdéseiről, cselekedjenek együtt. A különböző tudományágak összefűzése, konvergenciája révén egy teljesen új tudomány jöhet létre” – egyebek mellett erről is beszélt honlapunknak adott interjújában Sir George Radda, a világ egyik legjelentősebb tudománypolitikusa, a Semmelweis Budapest Award idei díjazottja.

A Semmelweis Egyetem legrangosabb tudományos díját pénteken adta át Dr. Tulassay Tivadar rektor az MRI-vizsgálatok magyar származású atyjának, egy ünnepi szimpózium keretében. Sir George Radda úgy látja, az új tudomány-felfogás megteremtését az oktatásban kell elkezdeni. Most kémikusnak, biológusnak vagy éppen mérnöknek tanulhat valaki, a különböző területek tudósai pedig jóformán alig értenek szót egymással, nem beszélik ugyanazt a nyelvet. A 21. században azonban más típusú tanításra van szükség, azt kell megvizsgálni, melyek a fő problémák a minket körülvevő világban, s ezek köré kell szervezni a tudást – fejtette ki Sir George Radda.

Az oxfordi egyetem professzora, aki jelenleg egy szingapúri központú tudományos ügynökség orvosbiológiai kutatótanácsának elnöke, arról is beszélt, milyen kiugrási lehetőségei vannak Magyarországnak. „A tudomány ma már globális. Ha valaki ezen a globális piacon versenyképes akar lenni, ki kell találnia miben jó, mire koncentrál. A magyarok mindig nagyon erősek voltak a matematikában, biomatematikában, a számítógépes analizációban, idegtudományokban. Ezekre kell tehát építkezni, ez az az irány, amerre el kell indulni, ahhoz hogy versenyképes legyen Magyarország” – mondta kérdésünkre.

Sir George Radda beszélt arról is, hogy régen elhagyta Magyarországot, s csak az utóbbi 8-10 évben kezdett visszajárni, kifejezetten a Semmelweis Egyetemre. Szinte minden évben tartott itt előadásokat, kurzusokat. Éppen ezért a Semmelweis-et Oxford után második egyetemének tartja, így különösen sokat jelent számára ez a díj.
Sir Charles Radda a Semmelweis Egyetemnek adott interjújában arról is beszélt, milyen kutatási területeken dolgozik jelenleg aktívan. Erről is olvashatnak a Semmelweis Egyetem újság következő számában, amelyben teljes terjedelmében közöljük a Semmelweis Budapest Award idei díjazottjával készített interjút.
DP, SzZs