Szeptemberben csaknem nyolcszáz elsőéves külföldi hallgató kezdte meg tanulmányait a Semmelweis Egyetem hat karán, a legtöbben az általános orvosképzésre jelentkeztek. Az idegen nyelvű programok egyre népszerűbbek, ma már minden negyedik-ötödik diák külföldi, jelenleg több mint 2800-an tanulnak az egyetemen. Míg arányuk a magyar tanulókhoz képest a 2007/2008-as tanévben 18 százalék volt, addig ez a szám a múlt tanévben már megközelítette a 24 százalékot.

A német nyelvű képzést jellemzően a Németországból és Ausztriából érkező diákok választják, az angol nyelvű programra ugyanakkor öt kontinens csaknem hatvan országából érkeznek hallgatók. Az ÁOK-on idén a legtöbb gólya spanyol, ugyanakkor általánosságban a külföldiek közül a németek után a norvégok, az irániak és az izraeliek vannak a legtöbben, de az egyetem hallgatói közt találunk ugandait éppúgy, mint új-zélandit vagy éppen szaúdit.

A Semmelweis Egyetem külföldi hallgatói nagyon határozottak a későbbi elhelyezkedésükkel kapcsolatban. Kilencvenöt százalékos arányban a diploma megszerzése után azon a szakterületen szeretnének dolgozni, amelyen jelenleg tanulnak. A diákok a lehetőségeikkel kapcsolatban is nagyon optimisták, valószínűleg tisztában vannak a munkaerőpiaci helyzetükkel. 97 százalékuk azt mondja, valószínű vagy biztos, hogy egy-két éven belül el tud helyezkedni a szakterületén – egyebek mellett ez is kiderül a Semmelweis Egyetem diplomás pályakövetési kutatások keretében végzett hallgatói motivációs vizsgálatából.

A kutatók kérdéseire a külföldi hallgatók csaknem 15 százaléka válaszolt. A válaszadók fele a közszférában szeretne majd dolgozni, a legtöbben valamilyen klinikán vagy országos intézményben helyezkednének el – mondja Girasek Edmond, egyetemi tanársegéd, a vizsgálat vezetője. Jellemző, hogy a külföldi hallgatók ötven százalékának családjában van olyan, aki hasonló szakterületen végzett, tehát sokaknál a gyógyítás egyfajta tradíció folytatása. Ugyanakkor tizenhét százaléknak már van máshol megszerzett felsőfokú képzettsége. Mobilitásukat jól mutatja, hogy majdnem minden harmadik külföldi hallgató legalább egy szemeszternyi időt töltött már külföldön. A felmérés szerint egyébként a válaszadók felének jó, tizenkét százalékának jeles jegyei vannak, csupán négy százalékuk rendelkezik kettes átlaggal.

 Négy a nyolcszázból. Az elsőéves külföldi hallgatók közül néggyel közelebbről is megismerkedhetnek és bemutatjuk az idegennyelvi programban résztvevő diákokat képviselő szervezet, az ISAS új elnökét is.

Patricia Ares Miro (19) Spanyolországból érkezett, a SE Általános Orvostudományi Karán tanul. Már egészen kicsi kora óta tudta, hogy orvos szeretne lenni, méghozzá gyermekgyógyász, pedig ennek nincs hagyománya a családjában. „Otthon nagyon nehéz bekerülni az orvosi egyetemre, úgyhogy a szüleimmel úgy döntöttünk, megéri külföldön tanulni, mert egy angol nyelvű diplomával bármelyik országban el tudok majd helyezkedni.” Amit Patricia leginkább hiányol Magyarországon, az a spanyol napsütés. Egyébként azt tervezi, hogy az egyetem elvégzése után egy évig Afrikában dolgozik majd önkéntes orvosként.

Maryam Ghambari (28) Iránban nőtt fel. A Semmelweis Egyetemről és annak Fogorvostudományi Karáról az egyik barátjától hallott, aki azt mesélte, hogy itt a legjobb a fogászati oktatás egész Európában. Maryam bátyja szintén Budapesten tanul, a Corvinus Egyetemen. A két testvér együtt lakik, ami nagyon jó, de kicsit szokatlan is Maryam számára, hiszen Iránban mindenki a szüleivel él, amíg meg nem házasodik. Bár Maryam úgy érzi, sokkal szabadabb itt az élet, mint otthon, nagyon hiányzik neki Irán. „Néha lemegyek a Duna-partra és a szülővárosomra gondolok, ahol szintén van egy folyó” – meséli. Amit a legjobban szeret Magyarországon, az a változás időjárás, pontosabban az, hogy van eső és hó is például.

Gali Luzon (25) Izraelből érkezett az orvostudományi karra és reményei szerint bőrgyógyász lesz. „Izraelben nagyon nehéz felvételt nyerni az orvosi egyetemre, ezért úgy döntöttem, hogy külföldön fogok tanulni. A Semmelweis Egyetemet egyrészt a nemzetközi programja miatt választottam, mivel nagy kihívást jelent angol nyelven tanulni. Másrészről sok jót hallottam róla otthon, az itt végzett diákoktól” – mondta. Gali nagyon fejlettnek találja Budapestet. Az egyik legérdekesebb számára a tömegközlekedés, az, hogy sokféle jármű közül választhat. Izraelben például nincs metró.

Fotók: D. Kiss Balázs

Evangelia Doulgeridou (19) görög származású, és bár Németországban nevelkedett, úgy döntött, hogy a Fogorvostudományi kar angol nyelvű képzését választja. „Az angol nyelvű képzés nagyon sok ajtót megnyit előttünk” – magyarázta. Evangelia 7 évesen határozta el, hogy Budapesten fog tanulni. „A testvéreim szintén ide jártak a Semmelweis Egyetemre. Egyszer mikor meglátogattuk őket, elmentünk a Halászbástyához és akkor mondtam először édesapámnak, hogy én is itt szeretnék majd tanulni” – emlékezett vissza Evangelia. „A program eddig teljesen megfelelt az elvárásaimnak és nagyon jó olyan emberekkel találkozni, akik a világ különböző pontjairól jöttek, de – legalábbis a következő pár évben – ugyanazok a céljaik” – mondja.

Charlie Attariani (33) perzsa ősökkel rendelkezik, Texasban született és Svédországban nevelkedett. A Fogorvostudományi Kar negyedéves hallgatója, valamint a külföldi hallgatókat összefogó ISAS (International Students Association of Semmelweis) új elnöke. Mindezek mellett ő a Semmelweis Egyetem Tae Kwon Do programjának vezető oktatója.

A nemzetközi diákok hány százaléka tartozik az ISAS-hoz?
Gyakorlatilag az egész külföldi hallgatói közösség regisztrálva van az ISAS-nál és mindenki a közösség tagjának tartja magát. Egymással leginkább a Facebook vagy a weboldalunk (www.isas.hu) segítségével lépünk kapcsolatba. Az idei ISAS Gólya Napon pedig volt szerencsénk találkozni az összes elsőéves külföldi diákkal. Ez volt az első ilyen típusú rendezvény, de reméljük hagyományt teremtettünk vele.

Mi az ISAS legfontosabb szerepe, és mint elnök, min kíván változtatni vagy javítani?
Alapvetően az ISAS a diákért van, tehát arról kell meggyőződnünk, hogy amit nap mint nap teszünk, az az ő igényeikre reflektál, az ő szükségleteiket elégíti ki. Mint az ISAS új elnöke szeretném a külföldi diákokat a szélesebb, magyar nyelvű hallgatói közösségbe integrálni. Még mindig egy elszigetelt közösség vagyunk, így az integráció hiánya az, amin változtatni kívánok az ISAS elnökségem alatt.
DP

A cikk a Semmelweis Újság októberi számában olvasható.

Az Semmelweis Egyetemen megvalósuló „Hallgatói és Intézményi Szolgáltatásfejlesztés a Semmelweis Egyetemen” projekt a TÁMOP-4.1.1/A-10/2/KMR-2010-0006. pályázat támogatásával jött létre, az Educatio Nonprofit Kft szakmai együttműködésével.