Év eleje óta több mint ötszáz beteget vizsgáltak meg az egyetem SPECT-CT gépével, amelyből négy van az országban,a legújabb detektor technológiával azonban csak ez az egy működik. A SPECT-CT-t szállító magyar céggel közös kutatási programot indított az egyetem, a gyakorlati tapasztalatok alapján fejlesztik tovább a készüléket.

Dr. Dabasi Gabriella, a Nukleáris Medicina Tanszék vezetője bevezetésként, a munkájuk bemutatására egyik kedvenc történetét meséli el Hevesy Györgyről a nukleáris medicina atyjáról, aki magyar állampolgárként vette át a Nobel-díjat a nyomjelzési technika létrehozásáért. A tudós Manchesterbe tanult és közösen bérelt lakást több diákkal. A hallgatók nagyon nem voltak megelégedve a koszttal, azt gyanították, hogy a házvezetőnőjük egész héten ugyanabból a húsból készít nekik különböző ételeket. Hevesy György ezért radioaktív jelöléssel látta el a húst a vasárnapi ebédnél, így ki tudta mutatni, hogy a következő héten ez mely ételekben bukkant fel újra.

Az egyetemen január eleje óta működik a SPECT-CT, ami hibrid gép: egyszerre végez röntgensugaras rétegvizsgálatot, miközben az izotópot is detektálja, így nem csak a funkcionalis változást tudják kimutatni, hanem annak pontos helyét is meg tudják állapítani a szervezetben.

A SE Nukleáris Medicina Tanszékének dolgozói, középen dr. Dabasi Gabriella

A tanszékvezető elmondta: a műszer sokfajta vizsgálatra alkalmas. Jellemzően onkológiai vizsgálatokat végeznek, a csont áttéteket például akár a megjelenés előtt hónapokkal ki tudják mutatni. A SPECT-CT-vel terápiák nyomon követése is folyik, rendszeres vizsgálattal megállapítható, hogy az alkalmazott gyógymód hatásos-e.
Sok gyerek is megfordul náluk: egyebek mellett a születési vese-rendellenességet diagnosztizálják, majd követik nyomon.
Dr. Dabasi Gabriella kiemelte, hogy a SPECT-CT endokrin daganatoknál lényegesen hatékonyabban működik, mint bármelyik másik diagnosztikai eszköz.

Az egyetemen 2011 januárban létrejött a Nukleáris Medicina Tanszék ,amely a napi rutin vizsgálatok mellett a Humán-SPECT CT Kutatóközpontnak is helyet ad. A készüléket szállító magyar gyártóval közös kutatási program indult, amelynek lényege a SPECT-CT diagnosztika és képalkotás továbbfejlesztése.

A tanszékvezető szerint ez azért fontos, mert a gyakorlati tapasztalataikat veszik figyelembe a fejlesztésnél. Mint mondta, a SPECT-CT-t a PET és az MR vizsgálatokkal is össze lehet kapcsolni, amelynek a tesztelése kisállatokon már folyik.

Dr. Dabasi Gabriella arról is beszélt: külön öröm neki, hogy egyre több tehetséges fiatal érdeklődik a szakterület iránt, vagyis ez a munka képes itt tartani őket és van utánpótlás.

T-Sz. Sz.