Forrás: palferi.hu

Hétről hétre csaknem ezren kíváncsiak Pál Ferenc atya – illetve ahogy mindenki hívja, Pál Feri – emberi viszonyokról, párkapcsolatokról, spiritualitásról, a lelki egyensúly megtalálásáról szóló előadásaira, immár tizenegy éve. A mentálhigiénés szakemberként is dolgozó katolikus pap körül spontán közösségek, csoportok, programok alakulnak, hallgatósága pedig folyamatosan nő. Az előadások internetről is letölthetőek, sokan futás vagy éppen tömegközlekedés közben hallgatják ezeket.

Szociológiai értelemben potenciális mozgalom lehet az, ami Pál Feri körül kialakult – mondja a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar, Mentálhigiéné Intézetének igazgatója, dr. Török Péter, aki éppen ezért döntött úgy, hogy kutatást készít arról, kik is járnak ezekre az előadásokra, a kedd esti alkalmakra.

A sikeres mozgalmak egyik kritériuma, hogy valamilyen társadalmi elégedetlenségre, hiányra adnak választ. Fontos kérdés tehát, hogy milyen űrt tölt be Pál Ferenc. Bár a csaknem ezer részletes kérdőív elemzése még folyamatban van, az már most egyértelmű, hogy leginkább az önismeretet keresik az emberek, emellett a párkapcsolati problémákkal kapcsolatos kérdések is foglalkoztatják őket – hangsúlyozta dr. Török Péter.

Forrás: palferi.hu

Az előadásokra járók többsége azt írta, az ott hallottaknak köszönhetően máshogy viszonyul eseményekhez, fontos felismerésekre jutott, elfogadóbb, nyitottabb, szabadabb lett, fejlődtek az emberi kapcsolatai. Dr. Török Péter szerint egy ilyen összetartó erejű kezdeményezésnek különösen nagy jelentősége van a mai atomizált társadalomban, ahol a közös normák, értékek egyre gyengülnek.

Az alapadatokkal kapcsolatos 200 kérdőívből egyébként 190-et kaptak vissza kitöltve a kutatók. Összességében az átlagos Pál Feri előadásra járó 33-37 év közötti diplomás, alkalmazottként dolgozó hajadon, aki valamelyik egyház tagja, nagy valószínűséggel követi is annak tanításait, nagyon érdekli a spiritualitás és körülbelül két éve rendszeresen jár az alkalmakra.

Fotó: dr. Dudás Ágnes

A legfiatalabb előadásra járó 18, a legidősebb 88 éves, a legnagyobb korcsoport a 25-34 éveseké. A közönség 50 százaléka követi valamelyik egyház tanítását, 40 százalék pedig a maga módján vallásos. Éppen ezért a felmérés vallásszociológiai szempontból is tanulságos lehet.
Az elmúlt évtizedben egy jelentős eltolódás figyelhető meg a vallásosságban. Régebben az élt a köztudatban, hogy a vallásos emberek idősek, képzetlenek és faluban élnek, ma a vallásosak jellemző dimenziói elmozdulni látszanak a fiatalabb, képzettebb városlakók felé – mondja dr. Török Péter, aki szerint a Pál Feri-féle csoport is ezt az eltolódást, az új vallásos generáció megjelenését mutatja.

Pál Ferenc az angyalföldi Szent Mihály templom plébános helyettese, mentálhigiénés szakember képesítését a Mentálhigiéné Intézetben szerezte, amelynek jelenleg is külső munkatársa, óraadó tanára. Pál Ferencet idén augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki. DP