Első magyarországi világversenyén vett részt a kajak-kenu válogatott, mióta a Semmelweis Egyetem orvoscsapata segíti a versenyzők munkáját. Dr. Komka Zsolt, a csapat orvosa is végig a helyszínen volt, kora reggeltől késő estig a pályák mellett dolgozott.

Vajda Attila

Úgy indultunk neki a világversenynek, hogy minden versenyző ép és egészséges, de mostanra kialakultak apróbb betegségek, például Vajda Attila is betegen szerezte meg a világbajnoki címét. Vagyis volt dolgunk – hangsúlyozta. Különösen jó érzésnek tartja, hogy a sportoló végül el tudott indulni a vb-n és felállhatott a dobogó legfelső fokára is. (A világbajnokságon összesen hat aranyérmet szereztek a magyar versenyzők.)
A csapatorvos beszámolt arról, hogy a magyar válogatott több tagja is megfázott egy kicsit a klímától, ami jobban megviselte őket, mint a több napos hőségriadó. Ők gladiátorok, sok mindent kibírnak – hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy mivel a kajak és a kenu is szabadégövi sportok, a versenyzők hozzá vannak szokva a szélsőséges időjárási helyzetekhez.

Komka Zsolt szerint a negyven-hatvanezer fős szegedi közönség annyira fantasztikus volt, hogy még a nehézségeket is elfeledtette a sportolókkal. Mint mondta, ő is együtt izgult a közönséggel minden magyar versenyzőért. Az edzők alapvetően a saját sportolóikért izgulnak, én mindegyikért nagyon szorítottam – idézte fel a csapatorvos.

Tavaly november óta a kajak-kenu válogatott olimpiai „A” keretének kiemelt egészségügyi ellátását a Semmelweis Egyetem biztosítja, amely az egyetem sportági tudományos kutatások elvégzésével is segíti az elsőszámú magyar sikersportág válogatott versenyzőinek felkészülését.

A magyar csapat eredményei megtalálhatók a vb hivatalos honlapján.

T-Sz.Sz.