A rezidensek után állami ösztöndíjprogram indul az orvosoknak és a szakápolóknak is. Összesen 12 milliárd forintos, továbbképzést segítő ösztöndíjprogram indítását hagyta jóvá a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. A fedezetet európai uniós fejlesztési pénzekből, a TÁMOP program segítségével biztosítják.
Az első pályázatokat a tervek szerint szeptemberben írják ki. A program segítségével azok az egészségügyi dolgozók juthatnak havi ösztöndíj formájában fizetés-kiegészítéshez, akik tovább szeretnék képezni magukat. Szakorvosok esetében újabb szakvizsgák, míg a szakdolgozóknál különböző szakképesítések megszerzését támogatják majd. Az érintettek az ösztöndíjból fedezhetik a képzéshez szükséges utazások költségeit, a szállás vagy éppen a tankönyvek árát. Minderre hat milliárd forint áll rendelkezésre.
A keretösszeg másik feléből a betegellátó intézmények juthatnak pluszforráshoz, hogy tudják fedezni a támogatott képzésben résztvevő dolgozók helyettesítését, illetve később a foglalkoztatásuk megemelkedett költségeit.
Az ösztöndíjat elnyerőknek vállalniuk kell, hogy legalább annyi ideig nem mennek külföldre dolgozni, mint ameddig a támogatást kapták. Emellett a szerződésben arra is ígéretet tesznek majd, hogy nem fogadnak el hálapénzt.
A program segítségével ezres nagyságrendben juthatnak pluszpénzhez szakdolgozók és szakorvosok. Ha túljelentkezés lesz, a hiányszakmákat választók előnyt élveznek. A havi ösztöndíj pontos összegéről egyelőre nincs döntés.
Mint arról mi is beszámoltunk, a kormány nemrég a szakorvos-jelöltek számára is ösztöndíjprogramot hirdetett, amelynek összege havi 100 ezer forint.
DP