Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak és nem fogadnak el hálapénzt – döntött a kormány.
A Markusovszky Lajos-ösztöndíj révén hatszáz szakorvos, a Than Károly-ösztöndíj révén pedig mintegy húsz szakgyógyszerész pályázhat a fizetésén felüli nettó százezer forintos támogatásra, amelyet november elsejétől öt éven keresztül folyósítanának. Elsősorban azok pályázhatnak, akik most szerezték meg a diplomájukat és novemberben kezdik meg szakorvosképzésüket; túljelentkezés esetén a tanulmányi eredmény, esetleg egyéb egyetemi és kórházi aktivitás alapján lehet elnyerni ezt a támogatást.
A szerződésben a rezidenseknek vállalniuk kell, hogy az ötéves szakképzést követően még legalább ugyanannyi ideig, amíg támogatásban részesültek, vagyis összesen tíz évig társadalombiztosítás által támogatott egészségügyi intézményben dolgoznak Magyarországon. Szerződésszegés esetén a szakorvosoknak kamatostul, de arányosan vissza kell fizetniük a kapott összeget.
A kormány döntése értelmében ez a bérfejlesztés a szakorvosképzésben részt vevőkre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a szakorvosokat tanító orvosok támogatását is növelik, de ennek konkrét összegét később jelentik be.
A pályázati pénz odaítéléséről az összeget folyósító Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal, az egészségügyi államtitkárság, valamint a rezidensszövetség képviselőiből álló bizottság dönt majd.

Dr. Szathmári Miklós

Dr. Szathmári Miklós, a SE ÁOK Szakmai Tanácsadó Testületének elnöke szerint a hatszáz ösztöndíj lefedi az országban azoknak a rezidenseknek a számát, akik idén végeztek és ősszel kezdik meg szakorvosképzésüket. Mint mondta, a Semmelweis Egyetemen idén nagyjából három-négyszáz rezidens végzett.
A SE Továbbképző Központ operatív bizottságának tagja nagy jelentőségű első lépésnek tartja a kormány döntését, amellyel szavai szerint az akut vészhelyzet elháríthatónak látszik. Novemberig kiderül, hányan élnek a lehetőséggel – fogalmazott.
Dr. Szathmári Miklós reményei szerint jelentős számú frissen végzett orvost itthon tart ez az ösztöndíj.
Hozzátette: feszültséget kelthet, hogy a lehetőség nem vonatkozik például a tavaly végzettekre, de – mint mondta – ha jól olvasta az erről szóló híreket, akkor attól függően, hogy a kérelmek mennyire merítik ki a büdzsét, elképzelhető az ösztöndíj kiterjesztése.

A pályázatok július 20-tól ezen a linken érhetőek el.

T-Sz.Sz.