Sürgősségi fogadóhely, központi intenzív osztály, radiológiai diagnosztikai részleg, az épületeket összekötő folyosóhálózat, modern központi laboratórium, klinikumi ellátás 6 szinten – ősztől kezdődik a Korányi projekt tervei alapján az építkezés előkészítése a Semmelweis Egyetem külső telepén, a Klinikák metró megállónál.

A Korányi projekt terveit 2004 óta minden kormány fontosnak, szakmailag indokoltnak és a hazai ellátási struktúra tekintetében hiánypótlónak nevezte, ennek ellenére több módosítás után idén fogadta el véglegesen a terveket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A 7,3 milliárd forintos Európai Uniós pályázati támogatás lehetővé teszi, hogy egy új 12 ezer nm-es betegellátó egység épülhessen.

A Központi Betegellátó Épület zárt folyosóhálózattal csatlakozik a meglévő klinikai épületekhez. Itt kap helyet a többi között az Ortopédiai Klinika, egy 29 ágyas központi intenzív osztály, illetve a Radiológiai Klinika központi képalkotó diagnosztikai centrummá válik. A fejlesztés lehetővé teszi a teljesen automatizált laboratóriumi rendszer kiépítését, vagyis, hogy a rutin labor vérvételtől számított minden folyamata automatizált legyen.

A jelenleg érvényes pályázat tartalma szerint a 6 szintes épület pincéjében lesz a fertőtlenítő részleg, míg a földszinten kap helyet a központi sterilező, a sürgősségi fogadóhely, 2 CT, az MRI, 2 mammográf, az ortopédiai ambulancia és a fizioterápiás részleg. A nőgyógyászati ambulancia és az automatizált kémiai laboratórium az első emelten található majd, míg a második emeletre költözne a 90 ágyas Ortopédiai Klinika és a szeptikus műtő. A 3. emeleten a 26 ágyas Központi Intenzív Osztály és a 3+1 részleges műtőegység kap helyet. A tetőtérben lesznek a gépészeti helyiségek és a személyzeti öltözők.

A kivitelezés ideje alatt – hatályos engedélyek és jogszabályok alapján – kisebb épületeket bontanak le csupán, mint például a II. Női Klinika ambulanciáját, helyet adva ezzel az új épületkomplexumnak. Az ambuláns ellátás „költöztetése” nagyrészt munkaidőn kívül zajlik, így nem lesz a betegellátásban funkció kiesés. Jelenleg az érintett klinikákkal való folyamatos egyeztetés zajlik, a tervekkel, funkciókkal, eszközökkel, tevékenységekkel, a járó- és fekvőbeteg ellátással kapcsolatban.

A Külső Klinikai Tömb ezzel egy olyan korszerű betegellátási centrummá válik, amely többletfeladatok ellátására is alkalmas lesz. Ehhez a jelenlegi egészségügyi területen dolgozók létszámát hosszú távon növelni kell. Most a munkák szervezése és az érintett egységekkel való folyamatos konzultáció zajlik. A tervek szerint az építkezés jövőre kezdődik és 2013-ban fejeződik be.

Tovább a Korányi Projekt saját honlapjára

K.E.

KMOP 4.3.1/A_2-09-2F-2010-0001