Schirilla György 43 településen át összesen 350 kilométert futott, hogy adományokat gyűjtsön az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Diabétesz Osztályának.Schirilla a június 10-i célba érkezés után elmondta, hogy idén azért a diabéteszes gyerekek javára futott, mert kislánya révén ő is érintett. Az utolsó pár méteren a klinika 15 kis betege is elkísérte.

 

A klinika udvarán dr. Tulassay Tivadar, a klinika igazgatója fogadta, ahol egy kis szakmai beszélgetés után Gundel Takács Gábor felkonferálta a BASE Budai Akrobatikus Táncegyesületet, akik egy nagyon látványos bemutatójukkal kápráztatták el a klinika betegeit, dolgozóit és a Semmelweis Egyetem óvodásait. A műsor után a jelenlévő gyerekek lehetőséget kaptak kipróbálni néhány táncmozdulatot, a táncegyesület edzőjének felügyeletével.

Az adományokból befolyt összeget a Diabétesz Osztály felújítására kívánják felhasználni.