Március 3-án érkezett meg a Marosvásárhelyi Orvos- és Gyógyszerészeti Egyetem küldöttsége.
A vendégeket dr. Rácz Károly a Doktori Iskola elnöke látta vendégül. A delegáció fogadására a II. Sz. Belgyógyászati Klinikán került sor, ahol elsőként dr. Tulassay Tivadar, egyetemünk rektora köszöntötte a vendégeket. Ezután dr. Rácz Károly mutatta be a Semmelweis Egyetem Doktori Iskoláját néhány fontos adat ismertetésével. A beszéde végén kifejezte reményét, hogy a találkozó eredményeként a két egyetem doktori iskolája szorosabbra fűzi kapcsolatait.
A Marosvásárhelyi Orvos- és Gyógyszerészeti Egyetem képviseletében dr. Jung János a MOGYE rektorhelyettese és Gergely István a MOGYE magyarországi kapcsolatokért felelős igazgatója mutatta be egyetemüket.
Az ismerkedés után a program a Semmelweis Szalonban folytatódott, ahol vendégek és vendéglátók közösen megtekintették a Harmónia Orvosklub Liszt év 2011 alkalmából tartott előadását.
A találkozó pénteken szakmai programokkal telt. Az egyetem több klinikáján tartottak szakmai megbeszéléseket, amelyeken áttekintették az együttműködési lehetőségeket.

[nggallery id=61]