Örömmel értesítjük a Semmelweis Egyetem hallgatóit, oktatóit és dolgozóit, hogy 2010 októberétől kezdődően Filmklubot indítunk, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt karra, korra, státuszra való tekintet és minden egyéb kötöttség nélkül. A vetítésekre havonta egy alkalommal, szerdánként, 18.00 órai kezdettel, a Nagyvárad téri Elméleti Tömb (NET) ötös számú szemináriumi termében (Sz–05) kerül sor. A program összeállítása során igyekeztünk a filmművészet kiemelkedő alkotásaiból válogatni, több olyan filmet is választottunk, ami mozikban már egyáltalán nem vagy csak elvétve látható, ugyanakkor üzenete a mai napig aktuális. A Filmklub nem titkolt célja többek között, hogy segítsen kiszakadni a hétköznapokból, így a nyitott, informális és barátságos hangulat garantált. A belépés természetesen díjtalan. A vetítések megszervezésében nyújtott segítséget köszönjük a Kerpel-Fronius Ödön Programnak, a Hallgatói Önkormányzatnak, valamint a NET üzemeltetési osztályának és technikusainak.

A 2010/2011-es tanév teljes programja:

2010. december 15. 18.00 Ingmar Bergman A hetedik pecsét (96’), 1957
2011. január 5. 18.00 Marc Forster Papírsárkányok (122’), 2007
2011. február 2. 18.00 Szabó István Mephisto (144’), 1981
2011. március 2. 18.00 Roman Polanski Kínai negyed (130’), 1974
2011. március 30. 18.00 Stephen Frears Liam (90’), 2000
2011. április 20. 18.00 Krzysztof Kieslowski Veronica kettős élete (98’), 1991
2011. május 18. 18.00 Jim Jarmusch Szellemkutya (115’), 1999

Gullai Nóra és Simon Kata