A Nagyvárad téri Elméleti Tömb földszintjén található 18-as teremben az Egészségügyi Informatikai Fejlesztő és Továbbképző Intézet közreműködésével kialakításra került egy Kognitív Labor. Itt helyezték el a Leonar3Do elnevezésű komplex asztali VR-terméket – amellyel a közönséges személyi számítógépeket komplett interaktív 3D-konfigurációvá egészíthetjük ki – és amely Rátai Dániel találmánya. A berendezés Radnai András (bejelentkezés: radnai@rr.semmelweis.hu) labor vezető segítségével – előzetes bejelentkezést követően – működésbe is hozható (a labor nyitva tartása: hétfőn: 17.15-től, és csütörtökön: 14.45-től).
Rátai Dániel leírásából idézve: „A virtuális valóság (VR) legfőbb és leghasznosabb jellemzője, hogy a megjelenített objektum a fejmozgásomtól függetlenül ott áll meg a térben, ahová elhelyeztem (fejpozíció-követés), és ott helyben valóságos tárgyként tudok bánni vele, tehát valós térben és időben mozgathatom, alakíthatom, színezhetem, szétszedhetem, leejthetem, stb., mintha valóságos tárgyakkal lenne dolgom.”
Az intézet várja továbbá hozzáértő programozók jelentkezését is, akik az oktatásban hasznosítható programok fejlesztésével, hasznossá tudnák tenni ezeket az eszközöket az oktatás számára (anatómia, fogászati tantárgyak, molekulakapcsolódások, stb.) Jelentkezéseiket dr. Dinya Elek igazgató úr email címére várják (dinyaelek@yahoo.com).