2010. október 6-án a tajvani Taipei Orvostudományi Egyetem (Taipei Medical University, TMU) rektora, dr. Chiu Wen-Ta és kísérete látogatást tett a Semmelweis Egyetemen a két egyetem között létrehozott együttműködési szándéknyilatkozat aláírása céljából. A küldöttség tagjai között voltak dr. Chang Peter, az egyetem nemzetközi dekánja és Lin Jung-Chin, a Taiwan Tung-Yang Biopharmnak, Tajvan egyik vezető gyógyszercégének a vezérigazgatója.
A vendégeket dr. Kellermayer Miklós oktatási és nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettes fogadta dr. Nagy Zoltán Zsolt, az Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettese kíséretében.
A tárgyaláson meghívott vendégként részt vett dr. Chen Tzay-Jinn, a magyarországi látogatáson tartózkodó tajvani egészségügyi miniszter-helyettes és kísérete, valamint a budapesti Tajvani Képviseleti Iroda vezetője, Liau Marietta Kao.

IMG_2666 másolata

A hivatalos tárgyalás után a vendégek röviden találkozhattak három tajvani hallgatóval, akik jelenleg a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi, illetve Fogorvostudományi karán tanulnak.

A látogatás az I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben végződött, ahol dr. Matolcsy András igazgató vezetésével a vendégek – többek között – megtekinthették a 3D-s virtuális mikroszkópos oktatási módszert.

Az 1960-ban alapított Taipei Orvostudományi Egyetem Tajvan második legnagyobb magánegyeteme és egyben a legismertebb orvostudományi egyeteme.