Az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel ünnepeltük a nagyszombati orvoskar megalapításának 240. évfordulóját. A rendezvény keretében emlékülésre került sor, ahol dr. Mészáros Judit az Egészségtudományi Kar dékánja köszöntötte a megjelenteket, majd előadások következtek a magyarországi orvosképzés történelméről.

Délután tartották az Egyetemtörténeti kiállítás megnyitóját a Semmelweis Szalonban, ahol az emlékülés résztvevőin kívül az éppen egyetemünkön tanácskozó Magyar Rektori Konferencia tagjai is megjelentek.

IMG_2357 másolata

Dr. Mezey Barna köszönti a megjelenteket

Dr. Tulassay Tivadar, egyetemünk rektora és dr. Mezey Barna az ELTE rektora üdvözölték a közönséget, majd dr. Szögi László az ELTE Egyetemi Könyvtár főigazgatója és dr. Molnár László a Semmelweis Egyetem Levéltárának vezetője mutatta be a kiállítást.
A kiállításon a magyar orvosképzés 240 éves történetét bemutató képek, írásos dokumentumok, tárgyak láthatóak.

A kiállítás október 1-ig hétköznap 14.00 és 19.00 óra között látogatható, az Üllői út 26-ban.

A kiállítás ismertető anyaga letölthető innen (pdf)

[nggallery id=42]