A Trimarán Üzletfejlesztési Program — melynek célja kutatási vagy fejlesztési eredményeket a gyakorlatba átültető vállalkozások elősegítése — a Semmelweis Innovations országos szintű programja. A program sikerét jelzi, hogy a Magyar Innovációs Szövetség által harmadik alkalommal kiírt Innovációs Technológiai Üzleti Terv Versenyen az első és a második helyezést egyaránt a Semmelweis Egyetemen végzett innováció kapta.

A Novatech innovációs verseny célja a fiatalok és csapattársaik üzleti, innovációs tevékenységének elősegítése; átütő, újszerű technológiák elterjesztése. A csapatok 3-4 fősek, és legalább egy tagnak egyetemi vagy Ph.D. hallgatónak kell lennie. A zsűri az innovációban és az üzleti életben jártas vagy abban aktívan tevékenykedő tagokból állt.

A Semmelweis Egyetemen dolgozó Dr. Vásárhelyi Barna és csapattársa, Dr. Bencsik Péter első díjas ötletének lényege, hogy a napi munkájuk során döntően számítógépet használó dolgozókat egy speciálisan kialakított rendszerrel ösztönözzék arra, hogy többet mozogjanak. Pontosabban gyalogoljanak. Ismert ugyanis, hogy már kb. napi 6-8 ezer lépés olyan kedvező hatású a szív és érrendszer szempontjából, mint a rendszeresen végzett 30 perces torna. Egy átlagos számítógépen dolgozó ember ennek csak a tört részét teszi meg, ezért nő az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás kockázata. Az újítás lényege, hogy a munkahelyeken a dolgozók egy lépésszámlálót kapnak, ami rögzíti, hogy mikor mennyit mozgott az illető. Az adatokat számítógépes rendszerre feltöltve egy egyéni statisztika készül, amelynek alapján a felhasználók egyénre szabott üzeneteket, javaslatokat kapnak számítógépükre. A rendszer figyelembe veszi az illető általános egészségi és edzettségi állapotát, illetve kialakításra kerül egy orvosi tanácsadást végző felület is. A fejlesztésben a Regionális Egyetemi Tudásközpont és az Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék tanszékvezetője, dr. Tóth Miklós is részt vesz.

A második helyezett Kaposi Ambrus és Veress Gábor egy új algoritmust dolgoztak ki az I. Gyermekklinika kutatólaboratóriumának közreműködésével. Az innováció lényege, hogy az új algoritmus segítségével pl a sejtaktiváció mérése során keletkező több milliónyi adatot objektív módon lehet jellemezni, az egyes kísérletek eredményeit összehasonlítani, így a szükséges vizsgálatok száma csökken. Az algoritmust egy honlapon (http://calciumflux.intralab.eu) a kutatók számára is hozzáférhetővé tették.

A két üzleti terv részt vehet október 6-8-án Isztambulban, a regionális döntőn. Itt angol nyelvű előadás keretében kell bemutatni a pályamunkát. A regionális döntő két győztese a világdöntőbe jut, és ősszel, Kaliforniában mérheti össze tudását a világ más részeiről érkező versenytársakkal.

Bencsik Péter és Vásárhelyi Barna

Veress Gábor és Kaposi Ambrus