Az evés és a testkép zavarai a gyermekkortól a felnÓttkorigKedves Kollégák!

Két éve rendeztük az elsÓ hazai evészavar-kongresszust,
amely igen sok résztvevÓt vonzott, és a tudományos
program magas színvonalú volt. A folytatás nem volt kérdés,
csupán az, hogy évente vagy kétévente kövesse egymást
az evés zavarokkal foglalkozó, vagy azok iránt ér deklÓdÓ
kollégák találkozója. Végül is a kétévenkénti rendezés mellett
döntöt tünk, fÓleg azért, mert a közbensÓ években rendezik
az európai evészavar-kongresszust (ECED), amelyet társ –
rendezvénynek tekintünk.
Az eltelt két év is sok érdekességet hozott. Több fiatal védte
meg doktori értekezését e témakörbÓl, nemzetközi együtt –
mÚködéssel szervezett kutatási programok indultak,
növekszik a publikációs kedv, a médiumok érdeklÓdése az
evés zavarai iránt minden eddigit felülmúl.
Folytatnunk kell tehát a tudományos találkozók szervezését,
hagyományt kell teremtenünk.

Ebben a népegészségügyi jelentÓségÚ munkában sokféle
szakember segítségére van szükség. Az elsÓdleges meg –
elÓ zésben vagy a betegségek felismerésében kiemelkedÓ
szerepük van a gyermekgyógyászoknak, pedagógusoknak,
védÓnÓknek, háziorvosoknak, belgyógyászoknak.
A kezelésben komplex terápiára kell berendezkednünk,
amelyben a pszichoszomatikus betegségek ellátásában
fontos szerepet betöltÓ pszichiáterek, gyermekpszichiáterek
és pszichológusok mellett a gyermekgyógyászok, belgyógyászok,
és a diéta-szakemberek együttmÚködése kívánatos.

A két évvel ezelÓtt megrendezett I. Magyar Evészavar
Kongresszus ennek a többoldalú szemléletnek a jegyében
fogant. A több, mint 300 résztevÓ, a kiváló összefoglaló
elÓ adások, a fiatal kutatók nemzetközi színvonalú kutatási
eredményei, a teltházas mÚhelyek és kerekasztal beszélgetés,
valamint a hallgatóság lelkesedése arra ösztönöztek minket,
hogy idén is hasonló színvonalú kongresszust szervezzünk.
A gyümölcsözÓ együttgondolkodás reményében szeretettel
várjuk a legkülönbözÓbb szakterületek képviselÓit
kongres szusunkra.

Kongresszus helyszíne
Novotel Budapest Centrum
1088 Budapest, Rákóczi út 43-45.

Kongresszus idÓpontja
2008. szeptember 19-20.

Akkreditáció
A kongresszus kredit pont értéke tesztvizsga megírása
esetén 25 pont.

Kongresszus honlapja
www.congressline.hu/mez

Kérdésére az info@congressline.hu címen válaszolnak
munkatársaink.

Tervezett program

2008. szeptember 19. péntek
10.00-10.30 Megnyitó
10.30-11.30 Plenáris elÓadások
11.30-13.00 Pro és kontra: plenáris vitaülés
13.00-14.00 Ebéd
14.00-16.00 Szekciók (szabad elÓadások)
16.00-16.30 Kávészünet
16.30-17.30 Szekciók (szabad elÓadások)
17.30-19.00 Kerekasztal
20.00-24.00 Közös vacsora meglepetésekkel

2008. szeptember 20. szombat

09.00-10.00 Plenáris elÓadások
10.00-11.00 ElÓadás
11.00-11.30 Kávészünet
11.30-13.30 Szekciók (szabad elÓadások)
13.30-14.30 Ebéd
14.30-16.30 MÚhelyek
16.30-16.45 Zárszó

Értesítő letöltése(.pdf)