2007. március 22-24. között dr. Tulassay Tivadar rektor úr vezetésével egyetemi küldöttség látogatott az Innsbrucki Orvosi Egyetemre. (Az innsbrucki Orvosi Kar 2004-ben vált le az Innsbrucki Egyetemről és lett önálló szakegyetem.)

A látogatás során Tulassay Tivadar rektor és vendéglátója, Clemens Sorg rektor aláírta a két egyetem közötti együttmÚködési megállapodást. A megállapodás, amely 5 évre szól, lehetőséget biztosít a két egyetem hallgatói, doktori hallgatói, valamint oktatói számára, hogy a partnerintézményben tanulmányokat folytassanak, szakmai gyakorlaton vegyenek részt, illetve oktassanak. Az egyettmÚködési megállapodás aláírásáról a legnagyobb tartományi napilap a Tiroler Tageszeitung fényképes híradásban számolt be március 24-i számában.

A csereprogramok mellett a megállapodás további kutatási együttmÚködést irányoz elő a neonatológia, az immunológia és mikrobiológia, a molekuláris biológia, valamint a neurológia területén. A látogatás során a küldöttség kutató tagjai osztrák szakmai partnereikkel közös tudományos prezentációkat tartottak.

A látogatásról, illetve a megállapodásról további információkat a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága készséggel ad.