Karunk a világon az egyetlen gyógyszerésztudományi kar, ahol az oktatás a magyar mellett, két idegen nyelven (angol és német) is zajlik. Diplománk, amely az egész Európai Unió területén, illetve azon kívül is elismert, magas piaci értékkel bír. A nálunk végzett hallgatók a legjobban felkészült és legkeresettebb szakemberek közé tartoznak, tudásuk segítségével pedig a jövő gyógyszeriparának új kihívásaira is felkészültek. 

GYÓGYSZERTUDOMÁNYI KAR

FAlapítva: 1955-ben
Dékán:
Dr. Antal István
Hallgatók száma:
807 fő
Nemzetközi hallgatók aránya:
27,01%
Intézetek →

A Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara Magyarországon és külföldön egyaránt széleskörű elismertségnek örvend a gyógyszerészeti tudományok területén végzett kiemelkedő oktató és kutató tevékenysége alapján. Intézeteinkben jelentős kutatási eredmények születnek, az itt végző hallgatók pedig a legkeresettebb szakemberek közé tartoznak. 2022-ben a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb területi rangsorában bekerült a legjobb 250 egyetem közé a Gyógyszerészet területén.

OKTATÁS

A gyógyszerészképzés öt éves osztatlan képzés, amely elméleti és gyakorlati képzést is biztosít. A végzett gyógyszerészek MSc fokozatot szereznek és a dr. pharm. cím viselésére jogosultak.

A Semmelweis Egyetemen frissen végzett gyógyszerészeknek számos területen van elhelyezkedési lehetőségük, így: közforgalmú és kórházi gyógyszertárakban, klinikákon, a gyógyszeripar minden területén, a gyógyszernagykereskedelemben, a gyógyszerügyi hatóságnál, valamint az akadémiai szférában/kutatásban és felsőoktatásban.

Munkájuk során jellemzően vegyészekkel, biológusokkal, vegyészmérnökökkel, orvosokkal, közgazdászokkal és más szakemberekkel dolgoznak együtt közös projekteken. Felkészültségük alkalmassá teszi őket, hogy a különböző szakmai területeken dolgozó kollégákkal a gyógyszerellátásban, a kutatás-fejlesztés, gyártás, törzskönyvezés területén együttműködjenek „hidat képezve” a különböző szakterületek között. A statisztikák szerint fiatal gyógyszerészeink általában a diploma megszerzését követően néhány héten belül megtalálják a számukra ideális munkalehetőséget.

Tudományosan minősített oktatóink száma garantálja az oktatás kiemelkedően magas színvonalát.

KUTATÁS

A Gyógyszertudományi Kar megalakulása óta kiemelt hangsúlyt fektet a kutatásra. A Kar 6 intézete szoros együttműködésben vesz részt K+F projektekben gyógyszeripari cégekkel, tudományos kutatócsoportokkal. Karunk kutatási portfóliójában megtalálható a gyógyszerkutatás, -fejlesztés és -értékelés is, így a tudományos spektrum a molekuláktól a gyógyszeres terápiáig terjed, beleértve a megfelelő minőségű, biztonságos és hatásos gyógyszerkészítmények fejlesztését is.

Kutatási tevékenységünk kiterjed a molekulatervezésre, vegyületek szintézisére, potenciális gyógyszermolekulák szerkezeti jellemzésére; preformulációs vizsgálatokra morfológiai és fizikai-kémiai jellemzéssel; különböző gyógyszerformák technológiai fejlesztésére és jellemzésére, innovatív gyógyszertechnológiák és formulációk kifejlesztésére, minőség-ellenőrzésre, gyógyszerstabilitás vizsgálatokra és csomagolástechnikai fejlesztésre is. A Karon emellett in silico, in vitro és in vivo farmakológiai módszereket, farmakokinetikai és metabolit vizsgálatokat, gyógyszerbiztonsági teszteket és a gyógyszerek új terápiás alkalmazásait, valamint a betegek terápiás adherenciáját javító gyógyszerészi alkalmazásokat is kutatjuk. Jelentős tapasztalattal rendelkezünk a természetes és szintetikus anyagok biomolekulákkal való kölcsönhatásának kutatásában, a személyre szabott terápiákban használt innovatív gyógyszerhordozó rendszerek kifejlesztésében, 3D nyomtatásban valamint az in vivo vizsgálati eredményekből származó molekuláris információk gyógyászatban történő alkalmazásában. Az újszerű gyógyszerhordozó rendszerek fejlesztése magában foglalja a kolloid rendszerek, nanotechnológia, a célzott és a betegközpontú elvek alkalmazását is.

A Karon folyó kutatások nemzetközi hírneve vonzó környezetet kínál a hazai és nemzetközi konzorciumok számára, amelyek fokozzák versenyképességét, illetve együttműködési lehetőségeket biztosítanak. Sikeres együttműködéseink közé tartozik, hogy a laboratóriumainkban fejlesztett prototípusok közül néhány forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező törzskönyvezett gyógyszerkészítményként került forgalomba.

Bővebben a kutatási tevékenységünkről →

NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK

A Gyógyszertudományi Kar számos nemzetközi kutatási és oktatási együttműködésben vesz részt Európában és a tengerentúlon egyaránt. Napjainkban különösen erős kapcsolatok állnak fenn a Kaliforniai Egyetemmel, a KU Leuven-i Egyetemmel, a Belfasti Queen’s University-vel, a Bázeli Egyetemmel és a Londoni Imperial College, a University of Manchester, Comenius University Bratislava, Josip Juraj Strossmayer University of Osijek, University of Kyoto, a Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem, a Nagyváradi Egyetem valamint a University of Palermo kutatóival. A kutatási témák egyaránt kapcsolódnak gyógyszertechnológiai, farmakológiai, analitikai, szintetikus preparatív projektekhez.

FÓKUSZBAN AZ EREDMÉNYEK

Büszkék vagyunk egykori hallgatóink és oktatóink eredményeire. A Nobel-díjas Harsányi János 1942-ben karunkon vette át gyógyszerészi oklevelét. A kar oktatóinak közreműködésével két eredeti gyógyszermolekulát (selegilint és vinpocetint) fedeztek fel. Innovatív kutatásaink és fejlesztéseink jelentőségét számos szabadalom és forgalomba hozatali engedély mutatja. Több készítmény (humán és állatgyógyászati), amelyek fejlesztése a Karon történt, kapott forgalomba hozatali engedélyt az Európai Unió több országában és az USA-ban.

Szervezeti egységek

Farmakognóziai Intézet
1085 Budapest Üllői út 26.
Gyógyszerészeti Intézet
1092 Budapest, Hőgyes Endre u. 7.
Gyógyszerészi Kémiai Intézet
1092 Budapest, Hőgyes Endre u. 9.
Gyógyszerésztudományi Kar Dékáni Hivatal
1085 Budapest, VIII. Üllői út 26. földszint 16.
Gyógyszerhatástani Intézet
1089 Nagyvárad tér 4., 8. emelet
Szerves Vegytani Intézet
1092 Budapest, Hőgyes Endre u. 7.