A Semmelweis Egyetem a jubileumi évben nagy hangsúlyt fektet a lakosságnak szánt, prevenciós célú, népegészségügyi programokra. 250 éves intézményünk az oktatás, betegellátás és kutatás mellett a tudományos ismeretterjesztés feladatát is felvállalja, ezért indította útjára a laikus közönség számára szánt ingyenes előadássorozatot Szenior Akadémia címmel.

2020. február 10-én került sor a programsorozat 14. előadására, melynek középpontjában a daganatos megbetegedések kezelési lehetőségeiről hallhattak előadást az érdeklődők, Dr. Kovács Gábor, a II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója “A gyermekonkológia új perspektívája” című előadásában. Professzor úr sorra vette a gyermekkori daganatos megbetegedések leggyakoribb típusait, szólt a speciális molekuláris biológiai vizsgálatok fontosságáról, kitér a gyógyszergenetikára, az immunterápiára és a génmanipulációra is, mint a gyermekonkológiai jövőbeni perspektíváira. Megemlítette, hogy az idén 135 éves klinika a hazai gyermekonkológia megteremtője, mely gyermekhematológiai és onkológiai központként működik, de az elmúlt években sikerült mozgásszervei, ízületi és izombetegségek országos központjává válni. Előadásában rávilágított, hogy a társadalom öregedésével egyre gyakoribbá válnak a daganatos megbetegedések, ám a gyermekkori esetek a daganatos betegek alig fél százalékát teszik ki. Gyógyulási esélyeikről elmondta, hogy 75-80 %-os a teljes gyógyulás, bizonyos betegségtípusoknál ez elérheti a 95 %-ot.

Dr. Kovács Gábor professzor úr hangsúlyozta, hogy a leukémia ma már gyógyítható betegség, melyről bizonyosan tudható, hogy genetikailag nem öröklődik.

Galéria

4kép