„Ha veszel, megtelik a kezed. Ha adsz, megtelik a szíved.”

2019. december 20-án ellátogatott Klinikánkra a Magyar Vízilabda Szövetség képviseletében Märcz Tamás szövetségi kapitány, Tóth Szabolcs technikai vezető, valamint Angyal Dániel, Hosnyánszky Norbert és Vogel Soma válogatott vízilabdázó, akik ajándékcsomagokkal lepték meg az intézményünkben ápolt, ünnepi időszakban is bent fekvő kis betegeket. Mercz Tamás elmondta, hogy Karácsonyhoz közeledve felerősödik az emberekben a segíteni akarás érzése, ő és sporttársai minden évben szívesen vesznek részt az év végi ünnepi adományozásokban, szívesen jöttek a II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikára is, hogy ajándékaikkal örömet szerezzenek a beteg gyermekeknek. Dr. Györgyi Zoltán szakorvos körbevezette a vendégeket a megújult Klinika épületében és örömmel mutatta meg a felújított Hematológiai osztályt, ahol az ország legmagasabb progresszivítási szintű ellátóhelyeként, 51 ágyon fogadják a leukémiában, limfómában és egyéb daganatokban szenvedő beteg gyermekeket.

Őszinte hálával köszönjük, hogy ajándékaikkal együtt hitet, erőt, mosolyt és jókedvet hoztak magukkal!

Galéria

5kép