A Fogorvostudományi Kar (FOK) ünnepségén az ötven és hatvan évvel ezelőtt végzett fogorvosok vehettek át jubileumi gyémánt és arany díszoklevelet Dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettestől, Dr. Gerber Gábor dékántól és Dr. Nyirády Pétertől, a Szak- és Továbbképzési Központ igazgatójától.

Fotók az ünnepségről

Fotók utánrendelése

 

Az ünnepséget Dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes nyitotta meg, aki emlékeztetett arra, hogy a fogorvostársadalmat nagyon családiasnak szokták nevezni, mert mindenki ismer mindenkit. Ez a mai különösen ünnepélyes alkalomra többszörösen is igaz, hiszen van, aki a saját édesapját vagy édesanyját köszöntheti, de a mai ünnepeltek között van olyan is, akiről elnevezett műszert naponta a kezembe fogok – mutatott rá. Az oktatási rektorhelyettes felidézte, hogy egyik korábbi évfolyamnak sem voltak olyan lehetőségei a tudás megszerzésére, külföldi tanulmányokra és más kurrikulumok megismerésére, mint a mostani hallgatóknak. Az 1969-es év sok szempontból mérföldkő volt, hiszen a korábbi nevén Budapesti Orvostudományi Egyetem négyéves képzését leváltotta az ötéves kurrikulum, az alapítása 200. évfordulóját ünneplő egyetem pedig felvette Semmelweis Ignác nevét. A jelenleg zajló 250. évben az egyetem ismét komoly változtatásokat vezet be a kurrikulumban – amelyben a fogorvostan élen jár – és amelynek legfontosabb célkitűzése a gyakorlatorientált képzés fejlesztése. Dr. Hermann Péter hangsúlyozta: hálával tartozunk a jubilánsoknak, hiszen az ő példamutatásuk vezetett oda, hogy a Semmelweis Egyetem a világ 28 000 egyeteme közül jelenleg a 457. helyen áll, és tavaly óta 34 helyet javított a pozícióján. A Semmelweis Egyetem a legjobb 30 egyetem között van, amelyek egy év alatt a legnagyobb fejlődést érték el a THE World University rangsorban. „A jelen eredményei mind annak a múltnak és hagyománynak köszönhetők, amit önök teremtettek és mutattak meg a felnövekvő generációk számára” – fogalmazott.

Dr. Gerber Gábor, a FOK dékánja beszédében ismertette, hogy az ötven éve végzettek fogorvosdiplomája volt az utolsó, amelyet még a Budapesti Orvostudományi Egyetem (BOTE) adott ki, és ez az évfolyam 4 és fél év alatt érte el azt, amihez néhány évfolyam kivételével szinte mindenkinek legalább 5 év kellett, mert akkoriban az országnak nagy szüksége volt fiatal fogorvosokra. Hozzátette: míg a 60 évvel ezelőtti évfolyamon 40-en, addig az 50 évvel ezelőtti évfolyamon 173-an végeztek. Összehasonlításképpen: idén júliusban 140 fogorvost avattak a Semmelweis Egyetemen, közülük 91-en végeztek a magyar nyelvű képzésben. A FOK nemzetközi kapcsolatai folyamatosan bővülnek, a graduális képzésben mintegy 400 külföldi hallgatót oktatnak, és nagy az érdeklődés a szakorvosképzés iránt is. Dr. Gerber Gábor rámutatott, hogy az 50, 60 éve végzettek jó példát mutatva a későbbi generációknak, folyamatos képzéssel, tanulással sajátították el a hivatásuk gyakorlásához szükséges újabb és újabb terápiákat, technikákat, lépést tartva az egyre nagyobb tempóban haladó tudománnyal. Ez nem volt könnyű, hiszen akkoriban a nyugati kollégákkal kapcsolatot tartani és modern anyagokat beszerezni meglehetősen nehéz volt. „Ma ez már nem okoz gondot, sőt, arra kell megtanítani hallgatóinkat, hogyan válasszák ki a széles kínálatból a jó és legjobb anyagokat” – érzékeltette a különbséget. 

A dékán áttekintette a kar épületeinek fejlődéstörténetét is, melynek eredményeként 2013. tavaszától a Szentkirályi utca 40. szám alatt lévő korábbi Központi Stomatológiai Intézet is a FOK-hoz került Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetként, ami jelentősen bővíti a hallgatók betegellátási lehetőségeit. Szólt a kurrikulumreformról is, és kiemelte, hogy az általános orvosi képzés megújításánál a fogorvosképzés gyakorlatorientáltságát vették követendő példának. A FOK is fontos bővítéseket végzett a klinikai tárgyaknál, például bevezették a gerosztomatológiát, tovább bővítették az orális medicinát, a radiológiát és a klinikai gyakorlatot is. A dékán beszédében arra is kitért, hogy az 1969-es évfolyam nyilvánvaló kiválóságát bizonyítja az is, hogy ekkor végzett Dr. Fejérdy Pál professzor, aki ez idáig egyedüliként három cikluson át vezette dékánként a Fogorvostudományi Kart, és az első fogorvos rektorhelyettes volt.

Az ötven éve végzett évfolyam nevében Dr. Fejérdy Pál felidézte, hogy az elmúlt 50-60 év szinte minden területen drámai változást hozott, a rendszerváltás megrengette és megváltoztatta a munkakörülményeket. Eltűnt például a gipszlenyomat, a Sziloden, a falikaros ostoros, majd doriókaros fúrógép, és ma mindenből a szinte követhetetlen generáció fut, már a legkorszerűbb technológiák kopogtatnak a rendelőkbe. Mint fogalmazott, hogy eligazodjunk az újdonságokban, az egyetem szelíden, de határozottan segít. A kötődés a karhoz ismét valóságos lett, a szinten tartó tanfolyamok pedig – ahogy annak idején – ismét a jóleső találkozások színterei.

A gyémánt oklevéllel jutalmazott évfolyam tagjai nevében Dr. Gerber Alajos mondott köszöntő beszédet. Mint mondta: az ötvenes években fogorvostanhallgatónak lenni önnevelésre, küzdésre tanította őket. Igazi barátokká, társakká váltak, egymást segítve készültek a vizsgákra. Felidézte, hogy az anatómiát egyikük lakásán, a szőnyegen ülve kérdezték ki egymástól, a nagyteremben pedig együtt boncoltak, sőt katonai kiképzésen is részt vettek. Történelmi időt éltek át 1956 októberében, és emlékeztetett arra is, hogy a tanévben is volt lehetőség kórházi gyakorlatra. „Idősebb kollégák figyelmeztettek, hogy a fog végén van egy ember! Az orvos személye is gyógyít, az érzelmi intelligenciát is növelni kell, nem csak az értelmit, hiszen az empátia ma is nélkülözhetetlen. A növekvő technikai képességek ellenére jobb ma is, ha a beteget nem géptől gépig, inkább lélektől lélekig küldjük” – fogalmazott. Dr. Gerber Alajos hozzátette: nagy megtiszteltetésnek tartja a gyémánt díszoklevelet, de az különösen nagy boldogság számára, hogy azt a fiától, Dr. Gerber Gábortól, a FOK dékánjától vehette át. Jövőre talán már egy unokám is tőle kap fogorvosi diplomát – tette hozzá.

A FOK Tanácsának ünnepi ülésén 79 arany és 11 gyémánt díszoklevelet adott át Dr. Hermann Péter, Dr. Gerber Gábor és Dr. Nyirády Péter, a Szak- és Továbbképzési Központ igazgatója. A jubilánsok tiszteletére Dr. Török Fanni rezidens népdalcsokrot, míg Rónai Orsolya könnyűzenei slágereket adott elő. Németh Zoltán zongoraművész pedig Beethoven É-dúr szonátájának I. tételét, valamint Kalocsai András brácsaművésszel közösen Glazunov Elégiáját játszotta el. 

Tőgyi Krisztina
Fotó: Tuba Zoltán – Képszerkesztőség