A Dento-maxillo-faciális radiológia specializációs licensz megszerzéséhez szükséges tevékenységi és tárgyi feltételek

A képzést felügyelő grémium:

Dento-Maxillo-Faciális Radiológia Grémium

Elnök: Prof. Dr. Dobó Nagy Csaba
Tagok: Dr. Dobai Adrienn és Dr. Szabó Bence

A képzés célja:

A képzés célja olyan specialisták képzése, akik a fogorvosi KKK-ban meghatározott alapvető radiológiai diagnosztikai eljárások mellett képesek a dento-maxillo-faciális régióban alkalmazott meglévő és új modalitások használatára, és diagnosztikai tevékenység végzésére. Ezen túl a licensz megszerzése után az egyéb feltételek teljesítése mellett képesek fogorvosok és radiológusok gyakorlati képzésében részt venni, felkészítve őket a dento-maxillo-faciális radiológiai licenszvizsgára. Ezzel a licenszvizsgával rendelkező specialisták nyitottak a technológiai fejlesztések gyors követésére és tudásukat a dento-maxillo-faciális betegek magasszintű ellátása érdekében fejlesztik.

 

A képzésben való részvételhez szükséges képesítés és feltétel:

  1. Konzerváló fogászat és Fogpótlástan, a Parodontológia, a Gyermekfogászat, a Fogszabályozás és a Dento-alveoláris sebészet, Fogpótlástan és Endodoncia szakképesítés valamelyike, vagy
  2. Radiológus szakképesítés

 

Képzés időtartama:

  1. Konzerváló fogászat és Fogpótlástan, a Parodontológia, a Gyermekfogászat, a Fogszabályozás és a Dento-alveoláris sebészet, Fogpótlástan és Endodoncia szakképesítés valamelyikével 18 hónap.
  2. Radiológus szakképesítéssel 12 hónap

 

A képzés személyi és tárgyi feltételei:

  1. DMFR licensszel rendelkező, és legalább 5 éve az alábbi szakvizsgák legalább egyikével rendelkező szakorvos: Konzerváló fogászat és Fogpótlástan, Parodontológia, Gyermekfogászat, Fogszabályozás, Dento-alveoláris sebészet, Fogpótlástan, Endodoncia
  2. Egyetemi klinikák, illetve az MDFRT által akkreditációra javasolt (ÁEEK által akkreditált) képalkotó laboratóriumok.

 

Képzési program:

  1. Fogszakorvosok számára:
    1. Az egyetemek, illetve az Országos Onkológiai Intézet Röntgen Diagnosztikai Osztályán MR- és CT-laboratóriumban 4 hónapos képzés.
    2. Az egyetemek Fogászati vagy szájsebészeti képalkotó laboratóriumaiban 10 hónapos képzés.
    3. Az egyetemek Orr-fül-gége képalkotó diagnosztikai laboratóriumában 2 hónapos képzés.
    4. Nukleáris medicina központokban 2 hetes képzés.
    5. Fej-nyaki ultrahang diagnosztika 2 hetes képzés.
    6. Egyetemek, illetve Neuroradiológiai Társaság által akkreditált gyakorlati neuroradiológia 30 órás képzés.
    7. A Magyar Dento-maxillo-faciális Radiológiai Társaság által akkreditált 60 órás képzés.
    8. Az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Igazgatóság által szervezett átfogó fokozatú sugárvédelmi 60 órás képzés.
  2. Radiológus szakorvosok számára:
    1. Az egyetemek Fogászati vagy szájsebészeti képalkotó laboratóriumaiban 10 hónapos képzés.
    2. Az egyetemek Orr-fül-gége képalkotó diagnosztikai laboratóriumában 2 hónapos képzés.
    3. A Magyar Dento-maxillo-faciális Radiológiai Társaság által akkreditált 60 órás képzés.
    4. Az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Igazgatóság által szervezett átfogó fokozatú sugárvédelmi 60 órás képzés.

A képzés és a vizsga szakmai tartalma

  1. Képalkotó diagnosztika:
    1. Radiológiai eljárások gyakorlati ismerete és alkalmazása, amelyet a fog, az állcsont és arc szerkezetének és a lágy szöveteinek a leképezésében használnak.
    2. Esetválogatás, konzultáció feltételei.
    3. Minőségbiztosítás és minőség-ellenőrzés.
    4. Digitális képalkotás és képfeldolgozás, PACS, DICOM és teleradiológia.
  2. Komputertomográfia:
    1. A CT alapelvei és fizikája, beleértve a CBCT-t is.
    2. Képrekonstrukció.
    3. Az effektív dózist befolyásoló tényezők.
    4. Esetválogatás feltételei.
    5. CT-szkennelés gyakorlati alkalmazása a száj és maxillo-faciális régióban.
  3. Mágneses rezonancia képalkotás:
    1. Az MRI alapelvei és fizikája.
    2. Esetválogatás feltételei.
    3. Az MRI gyakorlati alkalmazása a szájüregi és maxillo-faciális régióban.
    4. Releváns képalkotó szekvenciák használata.
  4. Diagnosztikus ultrahang:
    1. Diagnosztikus ultrahang alapelvei és fizikája.
    2. Esetválogatás feltételei.
    3. Diagnosztikus ultrahang gyakorlati alkalmazása a fej-nyak régióban.
    4. Az ultrahangvezérelt vékonytű aspirációs biopszia módszere.
  5. Izotópvizsgálatok, beleértve a SPECT és PET módszereket:
    1. Az izotópos vizsgálatok alapelvei.
  6. Nyálmirigyek leképezése és intervenciós technikák:
    1. Ultrahang
    2. Nyálkő-eltávolítás és ductus tágítás módszerei.
  7. Képalkotás:
    1. Intraorális radiográfia.
    2. Ortopantomográf felvétel.
    3. Teleröntgen készítés.
    4. Temporo-mandibuláris ízület leképezés.
    5. CBCT leképezés.
    6. Gyermekfogászati képi diagnosztika.
    7. Idősek és fogyatékkal élők leképezése.
  8. Képelemzés:
    1. A fej és a nyak általános röntgenanatómiájának gyakorlati alkalmazása.
    2. Az alábbiak gyakorlati alkalmazása a radiológiai diagnózis során:
      1. A fogak, az állkapocs és az arc régióinak fejlődési rendellenességei.
      2. A fogak és tartószöveteinek rendellenességei.
      3. Az arc és állcsontjait érintő betegségek.
      4. Implantáció előtti és utáni kiértékelés.
      5. A fogak, az állcsontok és az arccsontok törései és traumája.
      6. Paranazális szinuszok rendellenességei.
      7. Temporomandibularis ízület rendellenességei.
      8. Nyálmirigyek betegségei.
      9. A lágyszöveteket és a nyakat érintő rendellenességek.
      10. Teleröntgen-elemzés.
      11. Csontérettség meghatározása.
      12. Az általános egészségi állapot változásának felismerése.
  1. Jártasság:
    1. Neuroradiológiában.
    2. Nyelési és beszédzavarok funkcionális képalkotása.
    3. Kontrasztvizsgálatok, beleértve az angiográfiát.
    4. Egyéb orvosi képalkotó technikák a nyak és fej régióban.

 

A vizsgára bocsátás feltételei:

  1. A fogszakorvosok vagy a radiológus szakorvosok számára előírt továbbképzések teljesítése.
  2. Licensz vizsgával rendelkező tutor felügyelete alatt önállóan végzett és dokumentált 500 intraorális felvétel,100 panoráma felvétel kiértékelése, 50 CBCT leletezése, 10-10 TMI, nyálmirigy, implantátum-tervezés, teleröntgen kiértékelés, fej-nyak tumor és trauma esetbemutatás.

 

A megszerezhető képzés birtokában végezhető szakmai tevékenység:

A dento-maxillo-faciális régió diagnosztikus és szűrő képalkotó vizsgálatainak végzése, leletezése. Az MR képalkotó esetén pedig másodleletezőként a dento-maxillo-faciális régió képi diagnosztikában jártas szakértőként működhet közre. A DMFR képalkotók szakmai felügyelete.

 

A dento-maxillo-faciális radiológus attitűdje:

Folyamatosan továbbfejleszti gyakorlati és elméleti tudását.

 

A dento-maxillo-faciális radiológus autonómiája és felelőssége:

Alkalmas arra, hogy a dento-maxillo-faciális radiológia területén speciális képalkotói diagnosztikai tevékenységet folytasson teljes önállósággal, teljes kompetenciával és felelősséggel kétdimenziós intra és extraorális röntgenfelvétel, CT, CBCT és UH modalitások esetén, továbbá másodleletezőként az MR modalitás esetében.

 

A gyakorlati képzőhelyek követelményeinek meghatározása:

A szakképzési blokkok akkreditált képzőhelyen teljesíthetők, melyeknek meg kell felelni „A képzés személyi és tárgyi feltételei” pontban leírt személyi és tárgyi feltételeknek.

 

A Semmelweis Egyetem Szakfogorvos Szakképzési Grémiuma által akkreditált képzőhelyek listája:

Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar – Orális Diagnosztikai Tanszék (pdf)

 

Jelentkezés módja:

Jelentkezni a nagy-pal.orsolya@semmelweis.hu címre beküldött Jelentkezési lappal lehetséges.

Adatlap számlaigényléshez

Budapest, 2018. szeptember 30.

 

Prof. Dr. Dobó Nagy Csaba

elnök

Magyar Dento-Maxillo-Faciális Radiológiai Társaság