Betűméret: A A A

Akinek pengéje az agya volt – Machovich Raymund professzor emlékére

Vitathatatlanul nagy veszteség megválni a legjobb vitázótól. A Machovich Raymund Emlékülésen felszólalók rendkívül szemléletesen jelenítették meg a zseniális elmét, az éleslátó tudóst, a kiváló oktatót, a szókimondót, az írót, a humoros pályatársat, barátot, tanítót és kollégát. Jelenléte mégsem ettől vált érezhetővé egy héttel ezelőtt a Beznák teremben. A megemlékezőknek talán fel sem tűnt, hogy most is hozzá beszéltek, Raymund reakciójára és figyelmére vágytak, neki akartak megfelelni, mert nekik mindig csak ez számított, és még most is ez számít – épp emiatt vált emelkedetté és meghatóvá a 82 évesen elhunyt egyetemi tanár tiszteletére szervezett megemlékezés.

Dr. Tretter László professzor, az Orvosi Biokémiai Intézet igazgatója nyitóbeszédében Machovich Raymund lényeglátását, pengeéles elméjét emelte ki: – Méltán büszke volt élsportolói, kardívói múltjára, pengéje az agya volt, védett és visszavágott, sokszor elővágott és talált. Raymund kritikája, logikája éles volt és tiszta. Sokszor sajgott, fájt – igazolva a közmondást, az igazság néha fáj. – Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy kollégáját általában a jó és tehetséges emberek szerették. Machovich professzor személyiségét páratlan intellektusa, kulturáltsága, és humora határozta meg, amire a Straub Intézet szellemisége, nyitottsága és kritikussága nagy hatással volt.

Ezt követően Dr. Hunyady László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja az oktatás és kutatás elválaszthatatlan egysége kapcsán emlékezett meg Machovich Raymundról, aki ennek a tézisnek egyik kiemelkedő képviselője volt. Beszédében kitért arra is, hogy az egyetem kiemelkedő oktatója éveken keresztül volt szerkesztője a nagysikerű Journal of Thrombosis and Haemostasis folyóiratnak. Ez is azt bizonyítja, hogy eredményeit, szakmai rátermettségét nemcsak a hazai, hanem az egész világ tudományos közvéleménye elismerte.

A megemlékezésen illusztrálták színes egyéniségét, többek között vizsgáztatásai során miként reagált jó és kevésbé tartalmas feleletekre, milyen jellegzetes gesztusokat használt nyertes vitái során. Ezekkel a felvételekkel még most is képes volt mosolyt csalni a jelenlévők arcára.

Dr. Kolev Kraszimir professzor, az Orvosi Biokémiai Intézet igazgatóhelyettese Machovich Raymunddal kapcsolatban mester és tanítványa viszonyáról mesélt. Saját példáján keresztül szemléltette, miképp tudta környezetét akaratlanul is a benne élő képhez formálni. Egyik alkalommal, amikor átment a szobájába, azt mondta neki, hogy az intézetben három olyan ember van, akiről azt gondolja, hogy mindig nyitott, érdeklődő, és elsőként tájékozódik a tudományos eredményekről. Ezek után nem csoda, ha Kolev professzor úr kezéből sosem hiányoztak a legfrissebb tudományos magazinok. – Machovich Raymund, az egyetemi tanár, tudományos tanácsadó a fiatalok oktatását missziónak tekintette; felkészültségével, rátermettségével nagy hatást gyakorolt hallgatóságára. Dolgozószobája falán a következő Garfield-idézet állt: „Tökéletesnek lenni nem könnyű munka…, de valakinek ezt is kell csinálni.” Az elvárás adott volt, amit élete során sikerült megvalósítania – zárta sorait az igazgatóhelyettes.

Élmény volt vele vitázni. Olyan éles és átható látásmódja volt, amitől az ember időnként megrettent, és bizony nem minden esetben tudta őt követni. Dr. Blaskó György professzor, klinikai farmakológus, belgyógyász beszédében Machovich professzornak a hemosztázis területén elért kutatói érdemeit méltatta: – Ő nemcsak a magyar tudomány reneszánsz egyénisége volt, hanem nemzetközileg is elismert, kiemelkedő szakemberré vált, aki távozásával óriási veszteséget hagyott maga után.

A gondolatmenetet Dr. Muszbek László akadémikus folytatta, akitől azt is megtudhattuk, hogy barátja a Straub Intézetben, az ottani hagyománynak megfelelően, egy, őt kifejező állatról, a tigrisről kapta becenevét. Jellemző volt rá, hogy csak azt fogadta el, amit megkérdőjelezhetetlenül bizonyítottnak vélt. Ezzel a kétkedésével egyfajta iskolát teremtett a tudományos közéletben. A véralvadást képes volt egy heccelésből összefirkált ábrából is tökéletesen és érthetően levezetni. Magyarázata által egy krikszkraksz is tudományos képletté emelkedett.

A megemlékezést Dr. Mandl József emeritus professzor zárta, aki Babits Mihály: Karinthy, szellemidézés című cikkéből idézett: „Minduntalan rajtakapom magam, hogy úgy gondolok, rá mintha élne. Például az imént arra gondoltam, mit szól majd ehhez a cikkhez? Tudok-e olyant mondani, ami őt is érdekelheti? Milyen csalódás rádöbbenni, hogy ő ezt nem olvassa már!…” – Minden búcsú magunktól is búcsú. Raymund életem egy része, ami lezárult nincs tovább. Így életem egy részét is búcsúztatom – fogalmazott az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet emeritus professzora. – Machovich Raymund individuum volt, akinek mindenki imponálni akart. Titka abban rejlett, hogy nagy és súlyos álmokat keresett, aminek meg is akart felelni. Hiánya pótolhatatlan.

Szöveg: Tarnóczy-Tóth Katalin

A bejegyzés kategóriája: Események
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.