Miközben prevenciós órákat tartanak, cementes zsákot cipelnek. Miközben „A Világ Antibiotikum Tudatosság” Világhetére készült programsorozatuk felkerült a WHO honlapjára, ajtót cserélnek, törmeléket hordanak. Miközben egészségfejlesztési programot indítanak, kivitelezéssel, engedélyeztetéssel foglalkoznak. A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének (BOE) tagjai építkeznek. Tevékenységükkel, az egészségtudatosság és az egészségügy magasabb szintre emelésével, adománygyűjtésükkel, célkitűzéseikkel, fiatalos lendületükkel értéket teremtenek. Mindezek megvalósítása közben az egyesület számára biztonságot, stabilitást adó közösségi teret hoznak létre. A több mint egyéves állhatatos munkájuknak köszönhetően szerdán este ünnepélyes keretek között adhatták át a  Ferenc téri Tömb ódon pincéjéből kialakított új BOE irodát.

Dr. Hunyady László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja beszédében elismerését fejezte ki a BOE generációnak, akiknek fantasztikus programsorozatát méltatta. A helyiség felújításával kapcsolatban elmondta, a feladat megvalósítását vezetőként a finanszírozás megszervezésével támogatta, míg a megvalósítás motorja Hegedűs Judit, az EOK Tömbigazgatója volt, aki a kezdetektől fogva együtt ötletelt az egyetemi hallgatókkal, és mindenben szívvel – lélekkel támogatta őket. A Kar dékánjaként büszkén tekint arra a csapatmunkára és szellemi alkotóműhelyre, ami a fiatalokat és az őket körülvevő segítő és támogató vezetőket, oktatókat jellemzi.

Hajnes József, hatodéves orvostanhallgató, egykori BOE elnök, beszédében visszautalt a kezdetekre. Eleinte fenntartásokkal szemlélte a Ferenc téri elhagyatott, romos állapotban lévő pincehelyiséget. Hegedűs Judit lelkesedése azonban rá is átragadt, és a szürreális képből mára egy igényes, stabilitást biztosító baráti klubhangulat teremtődött. A pincetérre asszociálva arra utalt, hogy a legtöbb kezdeményezés alulról építkezik és mindazok az értékek, amit az egyesület magáénak tudhat, a jelenlévőkre és erre a bázisra épül.

Kerkovits Nóra, jelenlegi BOE elnököt jó érzéssel tölti el, hogy már az épület átadása előtt, amikor ellátogatott az irodába azt látta, hogy a különböző terekben lelkesen folytak a megbeszélések, és csoportmunkák. Évértékelő beszédében többek között kiemelte az általuk szervezett Európai Orvostanhallgatók Egyesületének éves őszi gyűlését (EMSA Autumn Assembly 2017), melyre húsz országból összesen 230 orvostanhallgató érkezett. A konferencia témája az európai vezetőség megválasztása és a közgyűlés mellett az Antimikrobiális rezisztencia volt. Elismerését fejezte ki a BOE előadóinak, akik ebben a szemeszterben minden eddiginél több, mindösszesen 840 középiskolai prevenciós előadást tartottak. Sikereik közé sorolható az áprilisi III. Semmelweis Egészségverseny is, ahol nagyon jó hangulatban, izgalmas állomásokon közel kétszáz középiskolás diák mérte össze tudását. Fontosnak tartotta továbbá megemlíteni, hogy idén debütált a BOE Akadémia, melynek keretében elsőként jogi kurzust tartottak, ahol olyan egészségügyi-jogi témákkal foglalkoztak, amelyekkel a praxisunk során a későbbiekben találkozhatnak majd. Mindent egybevetve abban bízik, hogy ez a közösség megtartva eddigi értékeit, a jövőben még tovább erősödik és építkezik.

Szöveg: Tarnóczy-Tóth Katalin