Betűméret: A A A

Lehetőségek tárháza – beszélgetés dr. Kellermayer Miklós igazgatóval a Biofizika Intézet 70. évfordulója és a kutatóközpont átadása kapcsán

Mikor beléptem dr. Kellermayer Miklós igazgató úr szobájába, az első dolog, amit észrevettem, az asztala mellé támasztott hangszere volt. Igaz, szabadkozott, hogy számos teendője miatt csellója egy ideje csak porosodik az irodában, nekem azonban teljesen mást sugallt. Mivel a cselló hangterjedelme áll a legközelebb az emberi hanghoz, és a zenekari műben leginkább a harmónia alapját nyújtja, ezért számomra ezek a tulajdonságok visszaköszönnek az idén 70 éves Biofizikai Intézet hangulatában is. A jubileumi megemlékezés kapcsán készült beszélgetésünk során professzor úr szavai ezt a benyomásomat még tovább erősítették.  

– Tíz évvel ezelőtt, amikor a Puskin utcából átköltöztek az Elméleti Orvostudományi Központba, a házban az intézet 60. születésnapja volt az első nagyobb szabású rendezvény. Az azóta eltelt tíz év pedig egybeesik az ön igazgatói tevékenységével. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

– Az eltelt évek szinte egybefolynak, annyira sűrű, eseménydús volt ez az éra. Valóban, 2008-ban nem sokkal az igazgatói kinevezésem után  szembesültem a 60. éves jubileumi évfordulóval.  Kollégáim óva intettek attól, hogy ekkora fába vágjam a fejszémet, de számomra nem volt kérdés, hogy egy ilyen nagy jelentőségű eseményt meg kell ünnepelnünk. Ez egyben jó alkalom volt arra is, hogy akár egy karmester a nyitány előtt, megadjam a közös munkánk kezdő hangját. Épp ezért szimbolikus jelentőséggel bírt ez az évforduló, ami nemcsak a visszaemlékezésről, hanem a közös munka kezdetéről is szólt. Úgy gondolom, a következő tíz éves ciklusra ez az esemény rányomta a bélyegét. Nagyon jól átgondolt és kidolgozott koncepció eredménye az a dinamikus fejlődés, amit sikerült ebben a periódusban elérnünk.

– Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a 70. évfordulón már a világszínvonalú Békésy György Biofizikai Kutatóközpontot avatták fel. Mielőtt erről beszélnénk, kíváncsi volnék arra, milyen nehézségekkel kellett az ide vezető úton megküzdenie akár önmagával, vagy a körülményekkel kapcsolatban?

– Kérdésének első felére válaszolva egy általam sokat emlegetett történet jutott az eszembe. Rögtön az indulásnál, amikor átvettem az igazgatói széket, szembesültem azzal a ténnyel, hogy milyen infrastrukturális körülmények közé kerültem.  A Puskin utcában a második emeleten lévő Biofizika Intézetnek ugyanis két méter magasságban kezdődtek az ablakai, így amikor valaki kitekintett rajta, csak az égboltot látta. Számomra ez nagyon deprimáló volt.  Ráadásul épp nyár volt, a feleségem, gyerekeim otthon maradtak Pécsett, én pedig munka után, éjféltájban egyedül ballagtam egy személytelen albérletbe. Vállaimra nehezedett annak a gondolatnak a súlya, vajon tényleg jól döntöttem-e.

Ugyanakkor a munkatársaim nagy örömmel és várakozással fogadtak, szellemiségük és alkotóerejük hitet adott számomra, ami átlendített ezen a fázison. Mondanom sem kell, pár hónappal később, amikor átköltöztünk ebbe az impozáns épületbe, mindannyian nagyon örültünk. Ami a tevékenységünket illeti, néhány évvel ezelőtt oktatási területen azzal a sajnálatos ténnyel szembesültünk, hogy hallgatói szinten, az órák látogatottságát illetően, zuhanórepülésbe kerültünk. Ennek okát pontosan nem tudtuk megmagyarázni, de éreztük, hogy meg kell újulnunk. Egyrészt változtattunk az oktatási portfóliónkon, másrészt a személyi struktúránk kialakítása is reformon esett át. Szerencsés egybeesés volt, hogy épp akkor nagyon sok fiatal diplomásnak tudtunk pályaképet adni. Mindezek együttes megvalósulásával nemcsak oktatói, de kutatói mutatóink is nagyon szépen, folyamatosan emelkednek.

 A mi zászlónkon az áll: szeretet és tisztelet. Egy jó közösség minden holtponton át tud lendülni, katalizáló ereje talentumainkat megsokszorozza.  A 70. évfordulóra kiadott jubileumi évkönyvünk is ennek az eszmeiségét követve egy Francis Bacon idézettel kezdődik: „Keressétek mindenekelőtt a szellem javait…”. Öt évvel ezelőtt vezetői célkitűzéseim között szerepelt egy ilyen visszatekintő évkönyv megjelenítése, amikor a Biofizika Intézet akár éves szinten is képes reflektálni az elvégzett tevékenységét. Tíz év távlatából jó azt a fejlődési dinamikát látni, ami egyértelműen azt mutatja, hogy intézetünk felfelé ívelő pályán halad. Mindezek megvalósulásáért a munkatársaimat illeti a köszönet.

– A kutatóközpont ünnepélyes átadásán azt mondta, hogy egy álom vált valóra. Ennek elérése érdekében gondolom számos olyan döntést kellett meghozni, ami talán nem minden esetben volt könnyű, vagy egyértelmű.

– Ahhoz, hogy ez az elsőrangú eszközpark megvalósulhasson itt a Békésy Központban, szükség volt ennek az elődjére, a 2009-ben átadott Nanobiotechnológiai és In Vivo Képalkotó Központra. Akkoriban a Semmelweis Egyetem együttműködést kívánt létrehozni egy nagyon neves külső céggel, akik egy másik intézetben gondolkodtak. Egy-két vagy több millió eurós tételű gépekről van szó, nem csoda, hogy a szóban forgó intézet hezitált.  Így kerültünk képbe mi, és nekem akkor ott nagyon gyorsan kellett döntenem. Nem szeretek elveszni a részletekben még akkor sem, ha tudom, olykor nagy jelentőséggel bírnak.  A nagy ívű koncepciókban és eszmékben hiszek. Tudatában voltam, hogy sok munka lesz vele, dolgozni kell a részleteken, de folyamatosan a benne rejlő lehetőségek lebegtek a szemem előtt. Vallom, hogy a célokból lehetnek eszközök, de fordítva nem. Az elképzeléseink lebegtek a szemem előtt és az akkori döntéssel megalapoztuk ezt a mostani kutatóközpontot. Kilenc év alatt összesen 1,5 milliárd forintos eszközzel bővült a laboratóriumunk műszerparkja. Ez a kollégák számára is önbizalmat ébresztő tényező. Előfordul, hogy bátorítani kell őket, amikor a csúcstechnológiai műszerekkel dolgoznak.  Természetesen felmerül bennük, mi történik akkor, ha rossz gombot nyomnak meg, vagy elrontanak a gépen valamit. Éreztetni kell velük, hogy ezek a gépek azért vannak, hogy használjuk őket és én maximálisan megbízom a kollégáimban. Elromlik – megjavítjuk. Nem mi szolgáljuk a műszert, hanem a műszernek kell bennünket szolgálnia. Az összes munkatársamat nagyon tisztelem, a legidősebbet és a legfiatalabbat egyaránt. Ez a történet nem az eszközökről, hanem a fölöttük átívelő gondolatokról szól.

– Dr. Szász Károly kancellár úr a megnyitón abbéli reményét fejezte ki, hogy az itt dolgozó kutatóknak és az új berendezéseknek köszönhetően az intézet olyan potenciállal rendelkezik, ami a jövőben akár Nobel-díjat is eredményezhet. Ez nagyon ösztönző elismerés, ami ugyanakkor persze teher is lehet az intézet vállán.

– Kancellár úrnak nagyon szép ez a gondolata, amit ezúton is köszönök.  Aki ebbe a folyóba lép, az a saját vállaira is nagy terhet helyez. Nobel díjról mi is szoktunk beszélni, ez minden tudós lelki szemei előtt nimbuszként lebeg. Azonban a Nobel díj mindig egy utólagos elismerés, épp ezért ez nagyszerű dolog, de a cél magasztosabb kell, hogy legyen. Alapvető kíváncsisággal fordulunk a természet felé, a mögöttes mechanizmusok szépségének meglátására, megismerésére és felfedezésére törekszünk. Azt kell mondjam, kevésszer és keveseknek adatik meg, hogy olyan titokba tekintsenek be először, amibe eddig még soha, senki más. Ez a pillanat a cél, amikor az ember azt érezheti, hogy Isten teremtő logikájából valamit megérthetett.

Cikk: Tarnóczy-Tóth Katalin

A bejegyzés kategóriája: Események
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.