Betűméret: A A A

A megújulás titka – Beszélgetés Dr. Enyedi Balázzsal, az Állatházban épülő új zebradánió részleg kapcsán

Az iroda fehér falai között, miközben hivatásáról, kutatási eredményeiről mesél, magam előtt látom a New York-i Memorial Sloan Kettering Cancer Center több száz laborjának egyikében, amint fiatal posztdoktori ösztöndíjasként a világ vezető tudósai között dolgozik. Az inspiráló, produktív közeg most is érződik Dr. Enyedi Balázs, az Élettani Intézet tudományos munkatársának minden szaván. Néhány évvel ezelőtti vágyát, mely szerint saját labort szeretne, elhivatottságának, kitartó, eredményes munkájának köszönhetően mára az Elméleti Orvostudományi Központban sikerült valóra váltania. A kísérletes kutatómunka egyik fontos, megvalósuláshoz közelítő feltétele az EOK Állatházában kialakítandó zebradánió részleg. Egy labor kiépítéséhez azonban nem elég kiváló kutatónak lenni, további feltétel a sok sikeres, elnyert pályázat, valamint számos egyéb kihívással is szembe kell nézni. Ez azonban a többek között Academia Europaea Burgen-díjas kutatót még inkább elkötelezetté teszi céljai elérése érdekében.

– Lassan egy éve jöttem vissza az Élettani Intézetbe és eddigi tapasztalataim alapján látom, hogy nem könnyű egy kutató labort úgymond a nulláról felépíteni. Annak azonban örülök, hogy egy nagyon lelkes, jó csapat kezd kialakulni körülöttem. Jelenleg összességében öt ember dolgozik mellettem, akik hozzám hasonlóan elszántak, energikusak és a mentalitásukon is látom, hogy ők is eredményességre törekszenek. Épp a héten vettem fel egy munkatársat, aki posztdoktorként fog a laborban dolgozni. Ő egyébként egy francia kutató, aki eddig Angliában dolgozott.

– Mi vonzotta őt ebbe a munkakörbe?

– Sok tényező játszott ebben közre. Egyrészt korábban sejtkultúra modellekkel dolgozott, viszont nagyon érdekelte, hogy milyen lehet egy élő szöveti rendszeren vizsgálni a különböző biológiai folyamatokat. Rendkívül foglalkoztatja az a modellrendszer, amivel én dolgozni szeretnék – a zebrahal. Másrészt motiválhatták azok a publikációk, eredmények, melyeket Amerikában értem el. Természetesen egy épp születőben lévő laboratóriumhoz csatlakozni mindig kockázatos, a sikerre nincsen garancia. Én is vállaltam, amikor egy frissen induló kutatócsoporthoz csatlakoztam New Yorkban, de a kutatásban nem vezet célra, ha mindig a kitaposott biztos utat választja az ember.

– A New York-i kutatócsoportban a sebzés/sebgyógyulás biológiájával foglalkoztak, és ezen a területen sikerült önnek szemléletváltást hozó felfedezést tennie, amit egy igen tekintélyes folyóiratban, a Nature Cell Biology-ban publikált.

– Igen, ez egy jelentős felfedezés volt. Kutatócsoportunkat a sebzés, illetve a szöveti sérüléshez kapcsolódó gyulladásos válasz megértése foglalkoztatta. Kíváncsiak voltunk arra, milyen sejtek közötti kommunikációs folyamatok indulnak be a nyálkahártyák sérülése során, milyen jelzések aktiválják az immunrendszerünket, indítják be az gyulladásos választ. Korábbi kutatások során bebizonyosodott, hogy a hámsejtek sérülése következtében hidrogén-peroxid keletkezik. Ez elengedhetetlen a fehérvérsejtek számára, hogy rátaláljanak a sérülés helyére. Új eredmény volt részünkről a nyálkahártyák felszínét borító folyadék központi szerepének felismerése. Amint a hipozmotikus folyadék bejut a szövetek közötti térbe, megduzzasztja a sejteket és a sebzáródás mellett beindítja a gyulladásos folyamatokat is. Ez a felismerés vezetett az Egyesült Államokban végzett munkám legnagyobb eredményeihez, a sejtduzzadás által beindított jelátviteli pályák szerepének feltárásához. A kutatási területünkön szemléletváltást is hozó eredményekről több közleményben számoltunk be melyek közül azt hiszem a Cell folyóiratban megjelent publikáció a legértékesebb.

– Továbbra is ezen a területen szeretne újabb eredményeket elérni?

– Határozottan. Kutatásaim középpontjában továbbra is a sebzés és a sebgyógyulási folyamatok, a szöveti sérüléssel összefüggő gyulladásos válasz kialakulása állnak. Ezeknek a folyamatoknak a molekuláris mechanizmusait szeretném a zebrahal-modell segítségével jobban megérteni. Arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogyan szereznek tudomást az immunrendszer sejtjei egy távoli sérülésről, milyen folyamatok képezik az alapját a sejtek kommunikációjának.

– Beszélgetésünk apropója kapcsán utána olvastam a zebradániónak. Meg kell mondjam, laikusként is teljesen elvarázsolt a zebrahal regenerálódó képessége, hogy csonkítás után az uszonyát tízszer is képes visszanöveszteni. Továbbá számos olyan öngyógyító képességgel rendelkezik, ami az emberek fantáziáját régóta foglalkoztatja. Ugyanakkor a DNS-e hetven százalékban megegyezik az ember DNS-ével. Mindez miként lehetséges?

– A zebradánió és más gerinces élőlények között nagy a hasonlóság. Nagyon sok biológiai folyamatot lehet modellezni rajtuk, ami emberekben is éppúgy zajlik, mint bennük. Pont ez ad lehetőséget arra, hogy zebrahalban humán betegségeket modellezzünk. Akár tumorokat, tumor növekedést is lehet modellezni, melynek köszönhetően elképzelhető, hogy a betegség kialakulásának folyamatát jobban meg lehet érteni. Ez a kutatók számára lehetőséget nyújthat új gyógymódok kifejlesztésére is. Tehát nagyon izgalmas, stratégiailag fontos eszköze lehet a zebrahal az orvostudományban végzett kutatómunkának.

– A laboratórium mellett az Állatházban egy zebradánió részleg kialakításán is dolgozik. Mennyire inspirálja, hogy minden az ön elképzelései szerint valósulhat meg?

– A zebradánió részleg az Állatházban nyolc négyzetmétert kapott. Amilyen kicsi, olyan sok munkával és előkészülettel járt a helyiség aprólékos megtervezése. Pontosan ki kellett találni, mire lesz szükség, ehhez pályázati forrásból pénzt kellett előteremteni majd felügyelni a kivitelezési munkálatokat. Lassan megérkeznek a legfontosabb eszközök is, melyek üzembe helyezésével már valóban beindulhat az állatkísérletes kutatómunka. Mindez nem lett volna lehetséges az állatházi dolgozók és karbantartók áldozatos munkája és segítsége nélkül.

– Ha egy kicsit előreszaladunk az időben, mondjuk 2030-ban, bő tíz év múlva mivel lenne elégedett?

– Ezt a tíz éves időszakot egy kezdő laborvezető esetében Amerikában Tenure-Track –nek hívják, ami ez esetben egy tervezhető fejlődési pályamodellt kínál. Ezen időszak alatt azt figyelik, hogy a laborban végzett munkafolyamat mennyire produktív, sikeres. Ennek egyik mutatója, hogy szakmai körökben hol és milyen minőségben tudja eredményeit publikálni. Nagy nyomás nehezedik ilyenkor a kutatókra, hiszen pontosan tudják, hogy az ekkor nyújtott teljesítményükön múlik a karrierjük. Véleményem szerint ugyanakkor ez a nyomás stimulál is. Öt-tíz éven belül akkor lennék elégedett, ha további komoly pályázati forrásokhoz jutnánk. Gondolok itt európai-uniós laborindító pályázatok elnyerésére, vagy a magyarországi Lendület – pályázatra, mely utóbbi nemcsak jelentős támogatást jelentene, hanem komoly elismerést is. Ez mindenképp a rövid távú céljaim közé tartozik. Az azt követő tíz éves periódusban pedig a kitűzött célok megvalósításán lenne a hangsúly. Ebben az időszakban a kutatócsoporttal szeretném, ha olyan publikációkat tudnánk megjelentetni, melyek a korábbi munkám igényességét és kutatási színvonalát tükrözik. Ezáltal nemzetközi konferenciákon már olyan tényezőként jelenhetnénk meg, akiket elismernek és jegyeznek.

– Végezetül mi az a megszerzett tapasztalat, amit szeretne, ha az ön laborjában is gyökeret eresztene?

– Korábban Manhattanben olyan körülmények között dolgoztam, ahol a különböző tudományterületek neves kutatói szinte egy saroknyira voltak egymástól. Az információáramlás, az eszmecserék alkalmával a fiatal kutatók éppúgy teret kaptak, mint a neves professzorok. Ezek a beszélgetések közvetlen stílusban zajlottak, mely fórumok rendkívül inspirálóan hatottak rám. Ezt a nyílt, őszinte beszélgetést, bátor kérdéseket, innovatív gondolatokat szeretném itthon is elültetni nemcsak a laboromban, hanem az itthon kutató orvoskollégáimban is.

Cikk: Tarnóczy-Tóth Katalin
Fotó: Holdonner Antal

A bejegyzés kategóriája: Események
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.