A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja által indított NEVES (NEm Várt Események) Betegbiztonsági Fórum duplán jubilált az idén: egyrészt 10 éve kezdődött a NEVES története, másrészt 2019. június 6-án már az 50. NEVES Fórumot ünnepelték együtt a résztvevők. Az alulról szerveződő, 10-20 ember részvételével indult rendezvénysorozat a betegbiztonsági szakemberek kihagyhatatlan fórumává nőtte ki magát.

„A szűk szakmai körön kívül a járó- és fekvőbeteg ellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók is egyre inkább érdeklődnek az esemény iránt. Csak egy adat a sok közül: az utóbbi 20 NEVES Fórumon 78 fekvőbeteg intézmény képviselői vettek részt.”- mondta dr. habil Belicza Éva a program alapítója és vezetője, majd így folytatta – „Mi azt valljuk, hogy a megelőzésre, a rendszer szintű, tudatos építkezésre kell helyezni a hangsúlyt, csak ez visz előre. Az nem vezet sehova, ha utólag, bűnbakot keresve próbáljuk a bekövetkezett nem várt eseményeket megoldani.”

A programvezető bejelentette egy olyan egyesület létrehozását, amely a betegbiztonsági szakemberek és a téma iránt érdeklődő tagok szakmai fóruma lesz.