December 14-én a tanteremben gyűlt össze a Bőrklinika dolgozói gárdája, hogy a munkától egy kis időre elszakadva, közösen búcsúzzanak a 2018-as esztendőtől.
Sárdy Miklós professzor úr nyitotta meg a már hagyományosnak mondható rendezvényt, majd dr. Fazekas László lépett a közönség elé egy ünnepi John Lennon dallal. Holló Péter igazgatóhelyettes a 125 éves születésnap jegyében telt év projektjeit és kiemelt eseményeit foglalta össze, míg Sárdy professzor intézetvezetői beszédében a Klinika és munkatársainak ismert és kevésbé ismert örömteli pillanatait is megosztotta a közönséggel.
Ambulanciánk lelkes kis kórusa varázsolt vidám hangulatot a terembe, majd ezt követően Sárdy professzor tréfás előadásban ismertette a „Bőrnyúzó Klinika” házirendjét, mosolyt csalva az év végére megfáradt arcokra is. Örkény István „Mi ez? Mi ez?” című abszurd novellája dr. Kuroli Enikő előadásában hangzott el, majd a humor után ismét ünnepi fény gyúlt a szívekben, mikor dr. Bognár Péter hangszeres kíséretével, immár mindenki közös előadásában szólalt meg a Csendes éj.
Koccintásra és kötetlen beszélgetésre a Semmelweis Szalon várta a munkatársakat, zárva ezzel az ünnepi évet összefoglaló rendezvényt.
Örömmel lapozgatták kollégáink a 125 éves jubileum alkalmából készült emlékkönyvet, mely a Klinika dolgozóinak közös alkotása, s amelyet a rendezvény alkalmával minden munkatársunk átvehetett.