Állami egészségügyi intézmény: fehér falak, fehér köpenyek jellemzik.

Ezt szerettük volna oldani egy kicsit úgy, hogy képzőművészeti alkotásokat helyezünk ki az üres falakra. A titkárnő ötlete alapján elsősorban a gyerekrendelők előtti váróhelyiséget kívántuk színessé tenni. Azt mindenki tudja, a színek nem csupán szépek, hanem hatással is vannak ránk. Képesek befolyásolni érzékelésünket és érzelmeinket egyaránt.

A Bőrklinika felhívását megkapta minden alkotó, akivel kollégánk az elmúlt években az Alumni Kiállítások során kapcsolatban volt. Szép számmal jelentkeztek a Semmelweis Egyetemen végzett orvosok, diákok és művészek egyaránt, akik a felhíváshoz örömmel csatlakoztak. Létrehoztunk a Klinika munkatársaiból álló adhoc Bíráló Bizottságot, s különböző szempontok alapján kiválasztásra kerültek azon alkotások, amelyek nemcsak a -1 szint gyerekrendelő folyosójára, hanem az STD Centrum várójába, ill. az I. em. kozmetológia folyosóra is kihelyezésre kerülhettek.

Az átadó ünnepségre április 4-én került sor, melyen munkatársaink és aznapi betegek mellett természetesen a felajánlók is jelen voltak.

Az alkotók, akik támogatásukat adták a Klinika díszítéséhez:

  • Bányai Bálint, ÁOK hallgató
  • Dr. Hajdú Ilona, orvos
  • Dr. Kocsár Ilona, orvos
  • Major Zsuzsanna, TE oktató
  • Szilágyiné Bende Márta, nyugdíjas eü. dolgozó
  • Szőke Linda, SZIE Ph.D. hallgató
  • Vörös Eszter Anna, művész
  • Jávorka Csaba, művész
  • Szúnyogh Anna, ETK-n végzett gyógytornász

Az alkotások kivitelezéséhez a Klinika NÉKÁM Alapítványa nyújtott segítséget.

Tudjuk, hogy az esztétikai élmény – az aktív vagy passzív művészeti tevékenység – személyiségformáló, nevelő hatással van az emberre, különösképpen a gyermekre. A művészet nem csupán a szépség élvezetének egyik eszköze, hanem az emberi élet feltétele. A művészet az emberek közti érintkezés egyik módja, párbeszéd szavak nélkül. A művészeti tevékenység lényegét képezi, hogy az alkotó tudatosan, bizonyos jelek alkalmazásával közli az általa átélt érzéseket, melyek másokat is megérintenek.

Az alkotók e tudományos megfogalmazáson kívül, saját ösztönzésből és segítő szándékból kínálták kiválasztásra képeiket a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika számára, hogy az ide járó gyermekeknek és kísérőiknek is örömet okozzanak.  A képátadó ünnepségen az alkotók közül többen is említették, hogy a jövőben szívesen adakoznának az Egyetem más klinikái számára is. Sőt, az esemény még Klinikánk saját munkatársait is megihlette, s többen jelezték, hogy maguk is szívesen csatlakoznának egy következő felhíváshoz.

A falra került alkotások fényképek, festmények, grafikák, bármikor megtekinthetők a Bőrklinika nyitvatartási idejében.

Képgaléria ITT.

2017. április

Cikket írta: Bujtor Erzsébet