Betűméret: A A A

125 éves Bőrklinika

Ünnepi év programja

Ünnepi megnyitóval, emlékezetes előadásokkal és a Klinika falait díszítő festmények átadásával vette kezdetét a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika 125 éves fennállásának tiszteletére rendezett éves programsorozat, amelyen az Egyetem nobilitásai mellett a Klinika munkatársai és számos meghívott díszvendég is  részt vett. (Beszámolónk itt olvasható)

A programsorozat a 2018. január 11-i megnyitót követően további színvonalas, egyben hagyományteremtő szakmai és ismeretterjesztő előadásokkal, eseményekkel folytatódik, melyek egész évben várják a tudásra vágyó, ismereteiket bővíteni kívánó érdeklődőket.
Ennek keretében a középiskolások havonta egy alkalommal, előzetes regisztrációt követően vehetnek részt a nagy sikerű BőrŐrök egészségvédő programsorozaton, mely több témakörben nyújt hiteles tájékoztatást és segítséget a korosztályt érintő leggyakoribb kérdésekben.

Hasonló érdeklődés várható tematikus tájékoztató előadásainkon is, melyek a nagyközönség számára, szintén havi egy alkalommal kerülnek megrendezésre a Bőrklinika tantermében.

A publikus, ingyenes és bárki által látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött előadásaink:

2018. április 6. 10:00-14:00 – Fényvédelem napja

2018. május 11. 13:30- 15:00 – Melanoma napja

2018. június 15. 11:00-13:00  – Szexuális úton terjedő betegségek napja

2018. szeptember 21. 14:00-15:30 – Kozmetológia napja

2018. szeptember 28. 17:00-21:00 Kutatók éjszakája

2018. október 19. 13:30- 15:30 – Pikkelysömör (Psoriasis) napja

2018. november 9. 11:00-12:30 – Allergia napja

Véradás

A Magyar Vöröskereszt, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Bőrklinika véradásra hívja a segíteni vágyókat, melynek időpontja: 2018. május 4. 10-14 óráig. 

Emlékfa ültetés

Ünnepi évünk következő eseménye a prof. Nékám Lajos tiszteletére állítandó emlékfa felavatása a Bőrklinika udvarán, 2018. május 25-én.

Az ünnepi év további eseményei

A 125. ünnepi év keretében, szeptembertől lesz látható a Klinika hajdani és mai épületének képanyagát feldolgozó, illetve a dolgozók életének fényképarchívumából készült fotókiállítás, valamint a főként szakmabeli érdeklődők számára készülő válogatás az 1860-as években megjelent New Sydenham Society’s Atlas of Diseases of the Skin című albumból, mely gyönyörű példája a XIX. század elején elterjedő, s a klinikai gyakorlatban és oktatásban ezidőtájt alkalmazott orvosi illusztrációknak.
A kiállítás megnyitója: 2018. szeptember 6. 11 óra

Szintén őszi eseményeinket színesíti a tanterem előtti területen elhelyezendő emlékpad felavatása.

Részletes programjainkról a bal oldali almenüben olvashat.

 

A programokra regisztrációját itt fogadjuk:

 

 

 


A rendezvénysorozat támogatói:

Nékám Alapítvány, SE Központi Levéltár,  SE Központi Könyvtár,  SE Parkfenntartási Osztály, SE KRI

 
 
 
   
 





 A cikket írta: Németh Gabriella