A Világon 1988 óta jelenti december 1-je az AIDS napot. Ezen a napon különösen nagy hangsúlyt fektetünk a prevencióra való figyelemfelhívásra és a betegséggel kapcsolatos információk átadására, a tévhitek ledöntésére. 
Az idei évben a december elsejei szűrésen, felvilágosításon és flashmobon kívül számos programmal készültünk az egész hét során.

November 26-án bevezető előadást tartott Dr. Lakatos Botond a HIV témájában az Elméleti Orvostudományi Központban, Magyarországi tendenciákról illetve a kezelési lehetőségekről.

November 29-én és 30-án standolást szerveztünk külföldi hallgatókkal együtt szintén az Elméleti Orvostudományi központban. Volt teszt, játékok (sextivity, STD poker, kérdezz-felelek). Emellett óvszert, kitűzőt és az AIDS elleni küzdelem szimbólumát, piros szalagot osztottunk.
A tesztet kitöltőknek és a játékban résztvevőknek jutalom sütemények is voltak, amikért külön köszönet a külföldi hallgatóknak!
Körülbelül 100-150 hallgatót értünk el a két nap alatt.

November 29-én este kerekasztal beszélgetés zajlott a Mártával a HIV+ nagymamával, Takács Sándorral az anonim AIDS munkatársával és Homonnay Gergellyel, aki aktivista illetve író, a puszi Erzsi szerzője. 
A beszélgetés remek hangulatban telt, volt lehetőség tombolát vásárolni, ajándékokat nyerni. A befolyt összeget (15 ezer forintot) az anonim AIDS számára ajánlottuk fel.

December 1-én az ifjúsági vöröskereszttel valamint az anonim AIDS és civil AIDS egyesülettel közösen rendeztünk felvilágosítást, szűrést és flashmobot laikusoknak az Empathy cafeban. 
Körülbelül 200-300 emberhez értünk el és közel 100 ember vett részt a szűrésünkön. Itt is készültünk teszttel, játékokkal és értékes nyereményekkel.
11:30-tól zajlott a flashmob a bazilika előtt.
Itt szinten részt vett a HIV+ nagymama, illetve Hormonmentes Janka, akik lelkesen beszélgettek a bejövő emberekkel.
15:00-kor Zacher Gábor tartott előadást a témában, ezután szabad beszélgetés volt az érdeklődőknek.
16:00-kor pedig a Varga Dóra által rendezett Inkognitó című filmet vetítettük le zárásként.