A Semmelweis Egyetem a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületével szoros együttműködésben egy új egészségfejlesztési profilt alakít ki, melynek első lépéseként balassagyarmati középiskolásokat oktatunk egészségmegőrzéssel kapcsolatos témákban.

Az egészségnevelés új megközelítésbe kerül ebben a programban. A hagyományos frontális (előadás formájában megtartott) oktatást felváltja egy interaktív oktató-diák együttműködés, melyhez a szükséges oktatásmódszertani és szakmai tudást egy képzés során adjuk át a projektben résztvevő orvostanhallgatóknak.

A program részletei:

  • Aki a programra jelentkezik vállalja, hogy részt vesz az egyéves projektben, mely 2019 első negyedévéig tart
  • A tavaszi és őszi félév során részt vesz 5-5 alkalommal Balassagyarmaton az egynapos oktatásokon (a szervezők biztosítják az utazást és az étkezést)
  • Valamint a február 10-én tartandó egynapos képzésen

Az oktatás 15 fős csoportokban 45 perces tanórák keretében valósul meg, melyet két orvostanhallgató tart közösen. Az utolsó alkalomra május első felében kerül sor, így már jóval a vizsgaidőszak előtt vége lesz a féléves munkának.

Miért jelentkezz?

  • Részt vehetsz fiatalok egészségtudatosságának fejlesztésében
  • Részese lehetsz egy uniós projektnek az egyetemen, amit az önéletrajzodban is fel tudsz tüntetni
  • Külön képzésben részesülsz, ahol fejlesztheted a soft skilljeid
  • A BOE az egyes alkalmakon való részvételt 10 BOE ponttal/nap, a képzésen való részvételt pedig további 6 BOE ponttal jutalmazza

A projekt önkéntes egészségfejlesztői bérezésben nem részesülnek, azonban az utazással és étkezéssel, valamint képzéssel járó költségeket a pályázat biztosítja.

Ha felkeltettük az érdeklődésed, akkor az alábbi feltételekkel jelentkezz a felhívásra:

  • Szabaddá tudod magad tenni 2018. február 10-én (képzési nap), valamint szemeszterenként legalább 5 alkalommal
  • BOE tagság

Pályázás módja:

  1. kör:

Küldd el az önéletrajzodat és motivációs leveledet, a lenti feltételek figyelembe vételével, a hajnes.jozsef@semmelweis-univ.hu címre 2018. január 26. 18:00-ig.

Az önéletrajz kötelező tartalmi elemei:

  • Évfolyam
  • Milyen szekciók képzésein vettél már részt
  • Hány prevenciós órát tartottál eddig

Az önéletrajz lehetséges tartalmi elmei:

  • egyéb BOE-s tevékenység (pl. részvétel egészségnap szervezésében)
  • egyéb önkéntes munka vagy fizetett „terepmunka” (pl. Vöröskereszt, OVSZ)

Motivációs leveledben a következő kérdésekre várjuk a választ:

  • Számodra miért fontos az egészségfejlesztés
  • Szerinted egyetemistaként hogyan tudnál jobban hozzájárulni a lakosság egészségfejlesztéséhez
  • Szerinted miért fontos a középiskolás korosztállyal kiemelten foglalkozni
  • Mit tartasz az egészségfejlesztés leghatékonyabb formájának
  1. kör:

A beküldött pályázatok elbírálását követően szóbeli interjút tartunk, a programban való részvételre kiválasztott személyek köre ezután kerül kihirdetésre.

Amennyiben bármivel kapcsolatban kérdésed merül fel, keress bennünket bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Kerkovits Nóra, BOE elnök: president_budapest@humsirc.hu

Bobek Fanni, operatív vezető: bobek.fanni@semmelweis-univ.hu

Hajnes József, projektvezető: hajnes.jozsef@semmelweis-univ.hu