Idén második alkalommal szerveztünk jutalomtábort a Balassagyarmati Egészségnevelő Program legjobb diákjainak, akik mind az öt iskolát képviselték:

  • Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium,
  • Mikszáth Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája,
  • Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium,
  • Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola,
  • Szondi György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája,

Az orvostanhallgatókkal közösen folytatott munkájuk eredményeképp tizennyolc kilencedik évfolyamos diák töltött két napot a fővárosban. A délelőttök folyamán az orvosi egyetemen folyó oktatásba és kutatásba nyerhettek bepillantást, míg délutánonként Budapest nevezetességeit mutattuk meg nekik.

A fiatalokat a Balassagyarmati Egészségnevelő Program Szakmai Vezetője dr. Eörsi Dániel megnyitója köszöntötte, majd ezt követően dr. Kellermayer Miklós az Általános Orvostudományi Kar Dékánja interaktív bevezető alkalommal motiválta a fiatal diákokat a nap további programjaira. A következő, azaz csütörtöki első program az Anatómiai Múzeumban zajlott. Itt Vidra Veronika vezetésével az Anatómiai Intézetben folyó munkáról és a preparátumok elkészítésének folyamatáról kaptak egy rövid ismertetőt, majd megtekinthették a készítményeket. A tavalyi évhez hasonlóan az Anatómiai Múzeum most is lenyűgözte a diákokat.

Délután megtekintettük az Országházat, tettünk egy sétát a budai várban, majd a tábor résztvevői két csapatra oszlottak a Sziklakórházban. Itt interaktív feladatok megoldása közben ismerhették meg az egykori kórház működését.

 

A péntek délelőtt az Elméleti Orvostudományi Központ (EOK) felfedezésével telt. Először az Élettani Intézetbe látogattunk el, ahol dr. Kiss Levente ismertette meg a balassagyarmati tanulókkal az épület történetét és az egyetemen folyó oktatás első két évének felépítését. Ezt követően az egyik élettani gyakorlóban dr. Kovács Hajnal nyújtott betekintést az ultrahanggal történő képalkotás és a fiziológiás szívműködés alapjaiba, majd egy önkéntesen be is mutatta az echocardiographia folyamatát.

A szív ultrahangos képének megismerése után a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetben folytattuk utunkat. Itt dr. Veres Dániel fogadta a csapatot, aki röviden mesélt az in vivo képalkotás előnyeiről és az intézetben folyó kutatómunka sokféleségéről. Ezt követően egy röntgenberendezés segítségével megtekintettek egy labdába zárt békacsontvázat. A diákokat nagyon érdekelte a sugárvédelem; ez nem titkoltan a Csernobil c. minisorozat sikerének is köszönhető.

Miután a Biofizikai Intézet oktatójától hiteles válaszokat kaptak kérdéseikre, az atomi erő mikroszkóp működésének rejtelmeibe nyertek betekintést. A különleges mikroszkópokat (is) tartalmazó laborokban fiatal kutatók vezették körbe az érdeklődő tanulókat: a gerjesztett állapot szemléletes leírása után működés közben tekinthették meg a kétfoton mikroszkópot és a szuperrezolúciós mikroszkópot. A balassagyarmati gyerekek itt azt is megtudhatták, hogy ezen berendezések komoly szereppel bírnak új gyógyszer-hordozómolekulák fejlesztésének folyamatában. A délelőtti program az in vivo képalkotó laboratóriumban fejeződött be, ahol a diákok a röntgen-CT készülék megtekintése közben leginkább az állatkísérletek részletei felől érdeklődtek.

A pénteki napot a Csodák Palotájában folytattuk, ahol az interaktív kiállítótermekben tett
látogatás mellett a balassagyarmati program legjobbjai egy külön kémiaórán is részt vettek.

A második Semmelweis Tábor programja a Margitszigeten ért véget a zenélő szökőkút
megtekintésével.

 

Összeállította:
Nagy Dániel Károly
ötödéves medikus (SE ÁOK)
a Balassagyarmati Egészségnevelő Program önkéntese