Betűméret: A A A

Köztársasági Ösztöndíj

cimerAz oktatásért felelős miniszter köztársasági ösztöndíjat adományoz – tanévenként – a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére.

A köztársasági ösztöndíj adományozásának rendjét és feltételeit a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 64. § (5) bekezdése valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) tartalmazza. A Kormányrendelet értelmében az oktatásért felelős miniszter által adományozott köztársasági ösztöndíjra szóló pályázatot a felsőoktatási intézmény írja ki. A 24. § (4) bekezdése alapján az intézménynek a pályázásra kellő időt biztosítva, a benyújtási határidőt legalább 30 nappal megelőzően, az intézményben szokásos módon közzé kell tennie a pályázati felhívást. A köztársasági ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma – a 2015. október 15-i állapotot rögzítő statisztikai adatközlés szerint, a Kormányrendelet 24. § (2) bekezdésének megfelelően – az államilag támogatott, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben valamint egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatók számának 0,8%-a, de intézményenként legalább egy fő.

A pályázat kiírásakor – tekintettel az intézmény saját szabályzatában a jogszabályi háttér alapján megfogalmazott rendelkezésekre valamint ezen ösztöndíj hagyományaira – javasoljuk, a felsőoktatási intézmények fordítsanak kiemelt figyelmet az alábbiakra:

a) az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, összege az Nftv. 114/D § (1) bekezdés c) pontja alapján 34 000 Ft havonta;

b) a köztársasági ösztöndíjra az intézmény azon államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatói pályázhatnak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek;

c) a pályázatot az intézmény a Kormányrendelet 24. § (4) bekezdésében részletezett határidő betartásával, valamint annak szem előtt tartásával írja ki, hogy a szenátusnak – az intézménybe beérkezett és elbírált pályázatok szerint, a hallgatók jogorvoslati lehetőségének biztosításával – legkésőbb 2016. augusztus 1-jéig javaslatot kell tennie az oktatásért felelős miniszter részére az ösztöndíj adományozására, az alapképzésben és a mesterképzésben részt vevő hallgatók tekintetében elkülönítetten;

d) a 2016/2017. tanévre elnyert köztársasági ösztöndíj csak a 2016/2017. tanévben folyósítható a Kormányrendelet 10. § (3) bekezdése szerint a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgató részére; e) amennyiben a hallgató – a képzési időnek megfelelően – páratlan tanulmányi félévben (tehát a 2016/2017. tanév első, őszi félévének végén) fejezi be tanulmányait, abban az esetben jogosult továbbra is ezen ösztöndíjra, ha tanulmányait a következő félévben (tehát a 2016/2017. tanév második, tavaszi félévében) folytatja;

f) amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya az Nftv. 59. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint megszűnik vagy szünetel – kivéve a tájékoztató előző, e) pontjában meghatározott esetben -, számára a köztársasági ösztöndíj tovább nem folyósítható; nem szűnik meg azonban az alapképzésben részt vevő hallgató hallgatói jogviszonya – az Nftv. 59. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltak szerint -, ha az alapfokozat megszerzését követően a soron következő félévre mesterképzésre felvételt nyert (azaz az Nftv. alapján a köztársasági ösztöndíjra való pályázási lehetőség folyamatos, valamennyi hallgatóra kiterjed, aki a pályázást követő szemeszterben – a folyósítás időszakában – felsőoktatási tanulmányait folytatni kívánja fokozatváltó hallgatóként);

g) abban az esetben, ha a köztársasági ösztöndíjra pályázó, de elutasított hallgató a fenti feltételek és az intézményi keretszám alapján érdemes és jogosult az ösztöndíjra, de intézményi eljárási hiba folytán nem nyerte el azt, és e tény jogorvoslati eljárás keretében megállapítható, az oktatásért felelős miniszter – az intézmény hallgatói előirányzatának vagy saját bevételének terhére – jogosult ezen hallgató részére köztársasági ösztöndíjat adományozni a felsőoktatási intézmény kezdeményezése alapján;

h) a köztársasági ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból. Az ösztöndíj-pályázatok elbírálásának rendjét és feltételeit az intézmény saját szabályzatában jogosult megállapítani és rögzíteni, figyelembe véve az egyenlő bánásmód követelményét. Ennek keretében az intézmény jogosult azt is megállapítani, hogy mely tevékenységek, eredmények alapján alakítja ki az intézményi rangsort, mely kritériumokat veszi figyelembe nagyobb vagy kisebb súllyal a pályázatok elbírálása, illetve az intézményi rangsor felállítása során. A szenátus javaslatát az ösztöndíjban részesítendő hallgatókról intézményi rangsorolt listán küldik el a felsőoktatási intézmények – a Kormányrendelet 24. § (4) bekezdése értelmében – 2016. augusztus 1-jéig az oktatásért felelős miniszter részére.

LETÖLTÉS:

Felhívás

A pályázat mellékletei

A pályázat elbírálásának szempontjai

ütemterv

szabályzat