A magas szintű betegellátás garantálja a magas színvonalú utánpótlás-nevelést, tehát a szakorvos- és PhD-képzést, vagyis a betegellátás színvonalának emelése szorosan összefügg a posztgraduális képzések és a kutatási tevékenység minőségének javításával – vallja az idén létrehozott Intenzív Terápiás Klinika új igazgatója, egyben a január elejével megalakított Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék vezetője. E területeken is jelentős változásokat tervez dr. Molnár Zsolt, emellett szeretné elősegíteni a nemzetközileg is jegyzett aneszteziológiai és intenzív terápiás kutatásokat is.

A Semmelweis Egyetem ma Magyarországon a legfontosabb utánpótlásképző központ, és bár a graduális képzés nagyon jól működik, az anesztéziás és intenzív terápiás szakorvosképzésen változtatni kell annak érdekében, hogy a képzés öt éve alatt a jelöltek a szakma összes vertikumába garantáltan olyan betekintést kapjanak, hogy a későbbiekben szakorvosként magabiztosan helyt tudjanak állni az életben. Ehhez a betegellátás minden szintjén – nemcsak az intenzív terápiában, de a Szenátus tavaly júniusi döntésével létrehozott Aneszteziológiai és Perioperatív Betegellátó Intézettel együttműködve az aneszteziológia terén is – egységesíteni kell az alapokat – mondta honlapunknak dr. Molnár Zsolt, a 2024. január elsejével létrejött Intenzív Terápiás Klinika (ITK) újonnan kinevezett igazgatója.

Részletek: https://semmelweis.hu/hirek/2024/01/31/dr-molnar-zsolt-mindig-arra-kerestem-a-valaszt-mi-a-legjobb-a-betegnek/