Dr. Krompecher Ödön szellemisége, életszeretete zsinórmértéket jelent számomra az élet minden területén, nemcsak a hivatásban – mondja dr. Korompay Anna, a basalioma felfedezőjének, a II. Sz. Patológiai Intézet egykori vezetőjének dédunokája, aki már kamaszként tudta, hogy híres felmenője nyomdokaiba lépve ő is orvos szeretne lenni. Kezdetben szintén a patológia területén végzett kutatómunkát, míg „egymásra találtak” az aneszteziológiával. 2013 óta a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikán dolgozik, 2017 óta szakorvos.

„Közel áll hozzám, mert úgy érzem, kutató-gyógyító törekvései, kitartása a tudományban követésre és irigylésre méltók; mert orvos volt, méghozzá jó orvos, ahogyan én is az szeretnék lenni, végül azért, mert a dédapám” – így indokolta meg 2005-ben Korompay Anna, még a Lónyay utcai Református Gimnázium 11. évfolyamos tanulójaként, hogy miért dr. Krompecher Ödön életét és munkásságát választotta később díjnyertes dolgozata témájául, amelyet a Természet Világa folyóirat pályázata keretében írt.

Dr. Korompay Anna megvalósította kamaszkori álmát, és dédapja, a II. Sz. Patológiai Intézet egykori igazgatója, a basalioma felfedezője, dr. Krompecher Ödön nyomdokain haladva orvos lett, jelenleg az egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján dolgozik. „Olyan, mintha hazajönnék, nagyon jó érzés, hogy ilyen nagy becsben van tartva az emléke” – mondja, utalva az intézetben töltött PhD-s éveire is, amikor az interjú helyszínére érkezve felsétálunk a II. Sz. Patológiai Intézet első emeletére. A lépcsővel szemben Krompecher Ödön szobrával, valamint egy életét és munkásságát bemutató tárlóval találja szembe magát a látogató. A kiállítás a 18 Krompecher unokát és több mint 45 dédunokát számláló Korompay-család (a felvidéki szász Krompecher leszármazottai 1944-ben így magyarosították a nevüket – a szerk.) összefogásának eredménye: mindenki beleadott valamit, akinek olyan emléke volt, amit nélkülözni tudott. Így tekinthető meg számos tárgyi emlék a saját rajzoktól kezdve néhány személyes tárgyon át Krompecher Ödön kedvenc ornitológiai könyvéig. Krompecher Ödön emlékét emellett egy évente kiosztott ösztöndíjjal is őrzik.

Az összetartás a család másik, „Schulek- ágára” is jellemző, évről évre legalább százan gyűlünk össze Visegrádon ükapám, Schulek Frigyes sírjánál – meséli dr. Korompay Anna. Krompecher Ödön ugyanis a Halászbástya híres építészének lányát, Schulek Erikát vette feleségül. A nagy építész keze munkáját őrzi az a Ménesi úti villa, amelyben ma is a család egy része lakik.

Az, hogy dr. Korompay Anna gimnazistaként családtörténeti témában írt pályázatot, nem meglepő a családi környezetet nézve, mivel a családfakutatás hagyományába, a felmenők emlékének ápolásába gyakorlatilag belenőtt. Bár Krompecher Ödön halála után közel hatvan évvel jött világra, a családi történeteken keresztül jól megismerhette dédapját. Főként egy, a nagyapjától fennmaradt különösen személyes leírás tett rá nagy hatást, amelynek segítségével megelevenedhetett előtte híres felmenőjének alakja: keskeny arca, szelíd tekintete, mosolygás közben a szája szögletében megjelenő kis ránc, klasszikus műveltsége, széles látókörűsége, vagy éppen a kertészkedés, az ornitológia és a kirándulás iránti rajongása, amely a legidősebb Verebély professzorral tett biciklitúrákban is megmutatkozott. „Annyira élethű volt ez leírás, hogy átugrottunk hatvan évet és azt, hogy sosem találkoztunk. Átsütött a sorokon az életszeretete, amely életfilozófiájának alapját adta” – meséli. 

Dédapja után egyébként Anna a következő orvos az elsősorban humán pályát választó családban. Azt, hogy milyen rokoni kapcsolattal rendelkezik, csak a harmadév végén, a sikeres patológiaszigorlatot követően „gyónta meg” gyakorlatvezetőjének. Bár büszke vagyok rá nagyon, ez belső mérce volt számomra, és semmiképp nem szerettem volna, ha más szemmel néznek rám – magyarázza. A következő három évben is a II. Sz. Patológiai Intézetben maradt demonstrátorként és tudományos diákköri hallgatóként, majd a diploma megszerzését követően itt folytatta a PhD-képzést. A kétszer három, itt eltöltött év után megkezdte a belgyógyász szakorvosképzést. A kettő szorosan összefüggött egymással, mivel kutatómunkája a molekuláris onkológiához kapcsolódott, és a belgyógyász szakvizsgára is az onkológiát tervezte ráépíteni. Ám a fél év sürgősségi gyakorlat során – ahogy ő fogalmaz – egymásra találtak az aneszteziológia-intenzív terápiával, amely mellett azóta elköteleződött.

Azzal kapcsolatban, hogy mit jelent számára a Krompecher Ödönnel való rokonság, úgy fogalmaz: ha ilyen kincs van az ember rokonságában, ahhoz méltónak kell lenni, akár ellenszélben is, kihívások között is. Mint hangsúlyozza, számára Krompecher szellemisége zsinórmértéket jelent az élet minden területén; tisztességre, szilárd értékrendre, a maximumra való törekvésre tanít, a hivatásban pedig szakmai alázatra és empátiára.

Galéria

5kép

Dr. Krompecher Ödön 1913 decemberétől 13 éven át, haláláig vezette a II. Sz. Kórbonctani Intézetet, az 1918/19-es tanévben pedig az orvoskar dékáni tisztét is betöltötte. Kutatásainak legjelentősebb eredménye az általa „basalsejtes ráknak”, mai nevén basaliomának nevezett új típusú daganat felismerése és a bőrrákok egyéb típusaitól való elkülönítése volt. Felvidéki cipszercsaládból (felvidéki evangélikus szász – a szerk.) származott, de nagyon fontosnak tartotta a magyarságát, amit jól mutat, hogy mikor 1926-ben megkapta az Akadémia nagydíját, arra volt a legbüszkébb, hogy ugyanazt az elismerést érdemelte ki, amelyet Arany János is átvehetett a Toldi szerelméért –  idézi fel nagyapja emlékezését dr. Korompay Anna.

Dobozi Pálma

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem; Korompay-család archívuma

Generációk az egyetemen című, a 250-es jubileumi év alkalmából indított cikksorozatunkban olyan egyetemi polgárokat mutatunk be, akik egyetemünk nagyjainak leszármazottai, illetve olyan családtagokat, akiket a Semmelweis Egyetem is összeköt, és a családban generációról generációra öröklődik az orvos-, egészségtudományi hivatás. A cikksorozat további részei megtekinthetők majd a Semmelweis 250 jubileumi honlapon.

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.