A Mihálkovics Alapítvány minden évben pályázatot hirdet orvos-, és fogorvostan-hallgatóknak az anatómia, valamint a fogorvostudomány elméleti tárgyköréből írandó tudományos dolgozat, illetve az Anatómiai Múzeum részére az oktatást elősegítő preparátumok készítésére.

           2017-ben a hattagú pontozó szakmai bizottság és a kuratórium egyhangú döntése alapján, a Mihálkovics Alapítvány egy első, egy második és egy harmadik díjat, valamint egy különdíjat ítélt meg a pályázóknak.

I. díjat kap: Czuczor Marcell (FOK III. évfolyam)

„A sulcus lateralis linguae bemutatása két irányból, különös tekintettel a ganglion submandibularéra” című munkája.

II. díjat kap: Székely Réka (ÁOK II. évfolyam)

„Az orbita topográfiája lateralis feltárásból, különös tekintettel a ganglion ciliarera című munkája.

III.díjat kap: Király Kristóf (ÁOK III. évfolyam)

„A craniocervicalis átmenet klinikai szempontból fontos szalagjai és membránjai című munkája.

Különdíjban részesül: Pankovics Viktor (boncmester)

„Nagy kiterjedésű nyelvgyöki karcinóma pathoanatómiai bemutatása” című munkája.

Gratulálunk a nyerteseknek és segítő tanáraiknak: Dr. Grimm Andrásnak, Dr. Ruttkay Tamásnak  Dr. Bodon Gergelynek és Dr. Baksa Gábornak.

Budapest, 2017. február 28.                                                                        

                                                                                 Prof. dr. Donáth Tibor

                                                                                    professzor emeritus

                                                           a Mihálkovics Alapítvány kuratóriumának elnöke

 

(Fotó: Nyámádi Piroska)

Díjátadó után (márc. 10.)

A díjátadás képei az egyetemi honlapon