Altdorfer K, Réthelyi M.:

Hallgatói vélemények az anatómiáról

 (oktatásstatisztikai felmérés) Orvosegyetem 1996;6:2-3.


A tavaszi félév első hetében (1996. február) az anatómiai előadások szünetében, vagy az előadások után az Anatómiai Intézetben oktatott valamennyi évfolyam (ÁOK-I és II, FOK-I és II, English Dental I és II, English Medical II és Német I) megjelent hallgatóit megkértük, hogy egy háromoldalas kérdőív pontjaira válaszolva mondják el, – névtelenül -, véleményüket az anatómiáról, szövettanról, fejlődéstanról, az oktatásról és az oktatókról. A megkérdezett 8 évfolyamból összesen 355 vélemény érkezett be. (A hallgatók összlétszáma: 684 fő).

A kérdőíven érdeklődtünk az oktatás tárgyi feltételeiről, az oktatás szervezéséről; értékelni (osztályozni) lehetett az előadókat, a gyakorlatvezetőket és a vizsgáztatókat. Minden kérdéscsoportnál lehetőség volt megjegyzésekre, amivel éltek is a megkérdezettek.

A kapott válaszok összesítése után az oktatók kézhez kapták saját osztályzataikat mint előadók, mint gyakorlatvezetők és mint vizsgáztatók. Az intézet oktatói közösen értékelték a válaszok számszerû és szöveges feldolgozását.

Az alábbiakban röviden kívánunk beszámolni a közvélemény-kutatás eredményeiről.

 

1. Az előadók értékelése

Az 1. táblázatban foglaltuk össze az előadók osztályzatainak átlagát évfolyamonként. Az évfolyamok jele mellett zárójelben az értékelhető válaszok száma olvasható. (Nem értékeltük azon megkérdezettek válaszát, akik az előadásoknak csak 10%-án jelentek meg.) Összesen 338 értékelhető választ kaptunk.

 

1. táblázat

Évfolyam Az előadás logikus felépítése Orvosi vonatkozások hangsúlyozása Figyelem-fenntartó készség Szemléltetés Jegyzetelhe-tőség Beszéd-készség, érthetőség
ÁOK-I (82) 4,4 4,2 4,1 4,1 3,9 4,4
FOK-I (44) 4,6 4,4 4,1 4,2 4,0 4,4
N-I (34) 3,7 3,7 3,6 3,6 3,6 3,7
ED-I (33) 4,3 4,2 4,2 4,3 3,9 4,0
ÁOK-II (60) 4,3 4,1 4,0 4,2 4,0 4,4
FOK-II (40) 4,2 4,2 3,7 4,1 3,8 4,1
EM-II (32) 4,0 4,1 4,1 3,9 3,8 4,2
ED-II (13) 4,4 4,4 4,4 4,4 4,1 4,4

 

A legkritikusabb az I. éves német évfolyam volt (N-I). A II. éves angol fogorvos évfolyam (ED-II) véleményét csak fenntartásokkal lehet elfogadni az alacsony létszám miatt.

A válaszolók logikusnak tartották az előadások felépítését, elégedettek voltak az orvosi vonatkozások hangsúlyozásával és az előadók beszédkészségével, érthetőnek tartották az előadásokat. Gyengébb minősítést kapott – csökkenő sorrendben – az előadások szemléltetése, az előadók figyelemfenntartó készsége, és az előadások jegyzetelhetősége.

 

2. A gyakorlatvezetők értékelése

A gyakorlatvezetők osztályzatainak összegzése során pozitívnak tekintettük a minősítést, ha az osztályzatoknak több, mint a fele volt 4-es vagy 5-ös, ellenkező esetben a minősítés negatívnak számított. A 2. táblázatban olvashatók a minősítés szempontjai és az eredmény. A negatív minősítést adó csoportok évfolyamait tüntettük fel, az idegen nyeleven tanuló évfolyamok vastagon szedve olvashatók a táblázat második oszlopában.

 

2. táblázat

SZEMPONTOK ÉRTÉKELÉS
Gyakorlatot pontosan kezdi és fejezi be 36 pozitív, 3 negatív (FOK-I, ÁOK-II, FOK-II)
A csoportban mindenkivel foglalkozik 31 pozitív, 8 negatív (ÁOK-I, ÁOK-I, ÁOK-I, FOK-I, ED-I, ÁOK-II, EM-II, ED-II)
Magyarázatai érthetők, könnyen memorizálhatók 33 pozitív, 6 negatív (FOK-I, ÁOK-II, FOK-II, EM-II, EM-II, ED-II)
Magyarázatai jól felhasználhatók számonkéréskor 32 pozitív, 7 negatív (FOK-I, FOK-I, ED-I, N-I, ÁOK-II, EM-II, EM-II)
Tevékenysége önálló munkára ösztönző 35 pozitív, 4 negatív (N-I, ÁOK-II, ÁOK-II, EM-II)

 

Három gyakorlatvezetőt minősítettek pontatlannak a hallgatói. A legtöbbször előfordult negatív minősítés – 39 esetből 8-szor – arra vonatkozott, hogy a gyakorlatvezető nem foglalkozik mindenkivel a csoportban. A magyarázatokkal való elégedetlenség halmozottan fordul elő az idegen nyelven oktatott csoportokban, u.i. a 36 magyar nyelven oktatott csoporttal szemben 18 csoportot oktatunk idegen nyelven. Az önálló munkára ösztönzés hiányát elsősorban a II. éves csoportok említették.

 

3. A vizsgáztatók értékelése

Itt 36 személyre szóló véleményt összegeztünk, mivel néhány oktató több évfolyamon is vizsgáztatott. Az eredményeket – az előzőekben használt pozitív-negatív bontásban – a 3. táblázat tartalmazza.

 

3. táblázat

Vizsgáztató neve Kérdései érthetők Alapos Lényegre-tőrő Türelmes Segítőkész, rávezető Objektív
N.N. 32 pozitív, 4 negatív (ED-I, ED-I, ED-I, EM-II) 31 pozitív, 5 negatív (ED-I, ED-I, N-I, EM-II, EM-II) 28 pozitív, 8 negatív (ÁOK-I, ED-I, ED-I, ED-I, N-I, ÁOK-II, EM-II, EM-II) 30 pozitív, 6 negatív (ED-I, ED-I, ED-I, ÁOK-II, EM-II, EM-II) 29 pozitív, 7 negatív (ÁOK-I, ED-I, ED-I, ED-I, ÁOK-II, EM-II, EM-II) 29 pozitív, 7 negatív (ÁOK-I, ED-I, ED-I, N-I, N-I, EM-II, EM-II)

 

A magyar hallgatók – egy-két kivételtől eltekintve – pozitívan ítélték meg a vizsgázatók munkáját, míg az idegen nyelven hallgatók között nagyobb mértékû volt az elégedetlenség. A legtöbb negatív vélemény a vizsgáztató lényegretörő tulajdonságát érintette. Közel ugyanilyan számban voltak elégedetlenek a hallgatók a vizsgáztatók türelmével, segítőkészségével és objektivitásával.

 

4. Az oktatás tárgyi feltételei

i) A boncolási anyag mennyiségét a hallgatók többsége (61%) megfelelőnek ítélte, s csak a megkérdezettek 1/3-a (34%) tartotta kevésnek. Ez a vélemény túlnyomórészt a magyar évfolyamoktól származott (ÁOK-I: 38%, ÁOK-II: 49%, FOK-I: 43%, FOK-II: 33%).

ii) A boncolási anyag minőségét a válaszadók 70%-a tartotta legalább „megfelelőnek”. A hallgatók 30%-a viszont nem volt megelégedve a boncolási anyag minőségével, s itt főleg a II. éves ÁOK- és FOK-hallgatók kritikája dominált (48% ill. 50% adott „rossz” minősítést – 1. ábra).

iii) A boncterem és a szövettani gyakorlóterem technikai feltételeit az összes hallgató 89 ill. 97%-a találta „megfelelő”-nek vagy „jó”-nak. Hasonlóan pozitív eredmények születtek a szövettani metszetek minőségére és az előadások technikai feltételeire, szemléltető eszközeire vonatkozóan is (2. ábra).

 

hallgvel2
1. ábra
hallgvel4
2. ábra

iv) Kérdéseink között szerepelt a tantárgyra fordított óraszám – ezen belül az előadásokra és a gyakorlatokra jutó idő – véleményezése is. Az elméleti órákat elegendőnek tartják (74%), de a gyakorlati munka idejét keveslik a válaszadók: a bonctermi órák az I. évesek 38%-ának, a szövettani gyakorlatok az I. évesek 37%-ának, a II. évesek 51%-ának bizonyultak „kevés”-nek (3. és 4. ábra)!

hallgvel6
3. ábra
hallgvel8
4. ábra

5. Az oktatás szervezése

Utolsó három számszerûen értékelhető kérdésünk a tanmenettel és a vizsgakövetelményekkel kapcsolatos tájékoztatás, az írott ill. egyéb segédanyagok (video, múzeum, demonstrációs preparátumok) minőségére és mennyiségére vonatkozott. Kiugró hiányosságokra az idegen nyelven oktatott évfolyamoknál bukkantunk: 40-60 % körüli negatív eredményt is találtunk.

 

6. A kérdésekre válaszolók megjegyzései több oldalt tesznek ki. Ezekből a válaszokból az derül ki, hogy a hallgatók túlnyomó többsége logikusnak tartja a tantervet. Többen kifogásolták az előadások-gyakorlatok-demonstrációk koordinálatlanságát. Sokan szeretnének több fejlődéstani előadást hallgatni.

 

A felmérés tanulságai sokrétûek. Az előadók, gyakorlatvezetők, vizsgáztatók szembe nézhettek a saját „bizonyítványukkal” (az osztályzatokat az oktatók zárt borítékban kapták meg az intézet igazgatójától, aki személyesen végezte az adatok összegzését), és törekedhetnek a hallgatóság által nem kielégítően értékelt részletek javítására.

Tanulságos, hogy a hallgatók igen nagy hányada számára a gyakorlati foglalkozásokra jutó idő kevés.

A hallgatói vélemények alapján megtörtént a tanmenet kismértékû átdolgozása, amely az eddigieknél jobban biztosítja a koordinációt az előadások-gyakorlatok-demonstrációk között. Tisztábbak a köpenyek, és jobbak a kézmosási lehetőségek a boncteremben. A szigorlati tételek tavalyi összeállítása és kézbe adása után elkészülnek az oktatás mindhárom nyelvén a kollokviumi kérdések is. Feladataink közé tartozik az idegen nyelven tanuló hallgatók fokozott segítése a számukra idegen körülmények közötti tájékozódásban.

A közvéleménykutatás legfőbb tanulsága az, hogy érdemes volt kidolgozni a kérdőívet, összegyûjteni a lapokat és értékelni a válaszokat, mert fontos adatokhoz, ismeretekhez jutottunk. Az intézet valamennyi oktatója nevében köszönjük a hallgatók közremûködését, és kérjük őket, hogy a rendszeresen megismételt további alkalmakkor is bátran és szakszerûen kritizáljanak és dícsérjenek. Az oktatás minőségének a megítélése ugyanis nagyrészt tőlük várható. Mindannyiunk számára fontos, hogy hallgatóink a legjobban ki tudják használni a nálunk, velünk együtt eltöltött két évet.

Az orvosegyetemi curriculum változtatásához, javításához elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk az ilyen vagy ennél jobb hallgatói véleménynyilvánítás aprólékos értékelését.

 

Dr. Altdorfer Károly, Dr. Réthelyi Miklós

Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet