Betűméret: A A A

Anatómiai Teátrum

Anatómiai Teátrum – Az ember a moralizáló anatómia színpadán

Kiállítás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban (2001. márc. 20 -2002. jan.1- ig)
Megnyitó: 2001. március 21.

Réthelyi professzor megnyitó beszéde:

ANATÓMIAI TEÁTRUM

Dr. Réthelyi Miklós: Az ember a moralizáló anatómia színpadán

A kiállítás címében szereplő mindkét szó ismerős a magyar nyelvben, de már jó ideje nem kerülnek így egymás mellé. Az ANATÓMIA lehet disciplina, amit tanítanak, ill. tanulnak, lehet intézet, ahol a gerincesek testének szerkezetével foglalkoznak, lehet tankönyv, amelyből a 19. század utolsó évtizedei óta hazánkban is számos megjelent. A TEÁTRUM, azaz a színpad, ma már nem az anatómiai intézetek kelléke.

A kiállítás által megidézett korban azonban az anatómus és munkatársai a színpadon éltek, ott végezték a munkájukat, ott tanítottak. Az anatómiai történetét két személy által meghatározott három korszakra lehet felosztani vagyis “anatomizálni”. Beszélhetünk a Galenust megelőző korról, amely a Kr. előtti 3. évszázadban sporadikus boncolásokkal kezdődött. Galenus összefoglalta korának, a Kr. utáni 1-2. század ismereteit, és ezekből a könyvekből oktatták az anatómiát egészen a 16. századig, vagyis Vesalius munkásságáig. Ez a középső időszak, amely egybeesett a keresztény középkorral, illetve a skolasztika korával, egyben a Galenus által meghatározott időszak. Vesalius fellépésétől, azaz a 16. század közepétől számítjuk a modern anatómia korszakát.

vesal

Andreas Vesalius (1514-1564)

Ki is volt Andreas Vesalius? Ifjúságát Brüsszelben töltötte, orvosi tanulmányait Párizsban folytatta 1533 és 1536 között. Páduában a sebészet és az anatómia professzora lett. Az 1540-es években vált világossá számára, hogy Galenus állatok boncolásával szerzett ismeretekkel írta le az emberi test felépítését. Ez a nagy bátorságot megkívánó felismerés késztethette arra, hogy a személyesen végzett ember boncolások alapján újra írja és rajzolja az emberi test anatómiáját. Vesalius kora a reneszánsz, kortársa volt, a jelentősebbek közül, Leonardo, Kolumbusz, Kopernikusz, Luther Márton, Erasmus, Thomas More.

Anatomical_theatre_Leiden

Leiden – Theatrum anatomicum

Az ANATÓMIAI TEÁTRUM, a halandóság temploma, a 16. században létesült és virágzott elsősorban olasz, francia és holland városokban. Az ANATÓMIAI TEÁTRUM volt a színhelye az ANATÓMIÁ-nak vagyis a több napig is tartó színpadi boncolásnak. Kik voltak a résztvevők? A színpadi boncoláshoz kellett a boncolást végző személy, a prosector, a hosszú pálcával mutogató demonstrátor, és a professzor, aki egy pulpitusról magyarázta az eseményeket, tanított. Később, éppen Vesalius nyomán már csak a professzor maradt meg, aki a boncolt tetem mellett állt, ő mutogatta a szerveket. Szükség volt természetesen holttestre is. Hosszú időn át a bíróság által kimondott halálos ítélet végrehajtása után, az akasztófáról leszedett elítéltek holttestét boncolták. A tetemeket nem tudták tartósítani, ezért a boncolásokra általában a téli hónapokban került sor. Maga a színpad kör alakú, egyre magasodó, lépcsőzetes elrendezésű volt. A boncasztalt a kör közepén, a mélyben találjuk. Kik nézték a boncolást? Nemcsak az orvosi pályára készülők, hanem sokkal inkább a város és környék intelligens, kíváncsi elitje, gyakran az egész család. A nézőknek fizetniük kellett a látványosságért. Az ANATÓMIAI TEÁTRUM a város szellemi, kulturális, művészeti színvonalát, fejlettségét, az új iránti elkötelezettséget tükrözte. London polgárai és arisztokratái a holland városokban, Leiden és Amsterdam boncolási színielőadásait látogatták, és hazatérve méltatlankodtak, hogy saját városukban a Borbélyok és Sebészek Társasága az1540-es években évente csak 4 tetemet boncolt.

 

vesali

De Humani Corporis Fabrica Libri Septem (1543)

Vesalius híres könyvének címoldalán – De Humani Corporis Fabrica Libri Septem – minden megtalálható, ami az ANATÓMIAI TEÁTRUM-ra jellemző volt. Kör alakú, oszlopokkal díszített helyiség, félbe vágva. A kör közepén a boncasztalon női tetem fekszik megnyitott hasüreggel. Mellette Vesalius, jobb keze a tetemen, az anyaméhre mutat. A boncasztal fölé csontváz tornyosul, kezében hosszú rúd. Felette a kupolában, a táblán Vesalius neve, eredete és munkájának címe. Még feljebb Vesalius családi címere: három menyét (weasel).
A terem zsúfolásig tele van emberekkel. Vesalius kinéz a képből, a boncasztalon fekvő nő arca Vesalius felé fordul. Az élő anatómus és a halott ember együttes teljesítménye a 2-3 napot is kitöltő színielőadás. A kép erősen szuggerálja, hogy az anatómus nem a test szétrombolását végezi, hanem a test lehetővé tette, hogy az elmúlásban, pusztulásban az anatómus megmutathassa az Isten teremtette ember kívülről láthatatlan részeinek nagyszerűségét. A test felboncolása árán a nézők tudáshoz jutottak. Olyan tudáshoz, amelyet a megelőző évszázadoktól eltérően nem könyvekből kellett összegyűjteni, hanem a nézőtéren állva vagy ülve, személyes élményként lehetett átélni és rögzíteni. Ugyanakkor az akasztófán kivégzett bűnöző teste felmagasztosult azzal, hogy ennek az addig ismeretlen tudásnak a forrása lehetett. A kép jelképrendszeréhez tartozik a tetem, és különösen az anyaméh középpontba állítása. Mintha Vesalius azt akarta volna ezzel kifejezni, hogy noha a geocentrikus világképet éppen kortársa, Kopernikusz felfedezései alapján váltotta fel a heliocentrikus világkép, de valójában az ember számára az eredet, az anyaméh jelenti a középpontot. Ugyanakkor felfelé pillantva, tekintetünk a hatalmas csontvázba ütközik, annak kifejezésére, hogy meghalni születtünk meg, NASCENTES – MORIMUR.

Az ANATÓMIAI TEÁTRUM anatómiája a “nyilvános anatómia” (anatomia publica) volt. Emellett létezett évszázadokon át a “szent anatómia” (anatomia sacra). Szent életű emberek földi maradványait ereklyeként tisztelték, és annyi felé hordták szét, amennyi darabra csak szét lehetett szedni. Királyi családok tagjai, előkelőségek megengedhették maguknak, hogy bizonyos szerveiket, gyakran szívüket, máshol temessék el, mint testüket. A reneszánsz ember igényelte a közvetlen megismerést, az eddig ismeretlen területek bejárását, felfedezését. A messzi égbolt (makrokozmosz), ismeretlen földrészek és az embert körülvevő világ bejárása és felfedezése mellett elemi erővel tört fel az igény az ember belsejének, a mikrokozmosznak megismerésére. S mint ahogy az utazó térképet készít az először bejárt vidékről, úgy az anatómus is a művészt hívta segítségül a testkép megrajzolására.

 

vesal-

“Izomember”

Az anatómiai ábrázolás koronként változott, de a tiszteletbeli anatómus Leonardo és a modern anatómia megalapozója, Vesalius ugrásszerű változást hozott az emberi test ábrázolásában. Leonardo rajzai aprólékosan kidolgozottak, és előfutárai a funkcionális anatómiai gondolkodásnak. Vesalius, – illetve képeinek rajzolója, a gyaníthatóan Tizian tanítvány Calcar – képein az élet és halál szélesnek látszó mezsgyéjén, természetes vagy épített környezetben, életszerű helyzetekben látjuk a “csontembert”, az “izomembert”, vagy a “zsigereit mutató embert”. A mozdulat, a test tájba helyezettsége ismét azt sugallja, hogy az élet számkivetettjei, bűnözői, kivégzettjei testük belsejének kitárása révén halhatatlan lelkű személyiségekké formálódtak át.

Mi lesz, vajon, ennek a kiállításnak az üzenete? Galenus korában a testet a léleknek rendelték alá, a lélek üdvösségre jutása volt a legfőbb cél. A reneszánsz évtizedeiben elemi erővel ébredt fel az érdeklődés a test rejtelmei iránt. Több évszázad múlva. napjainkban úgy tűnik, hogy sem a lélek mélységei, sem a test titkai nem érdeklik eléggé az embereket. Remélem, hogy a kiállítás látogatói közül sokan rádöbbennek az emberi test szerkezetének lélegzetelállító szépségeire, és az élet-halál határterületéről üzenő képeket nézve a testünkkel egységet alkotó lélek realitása is feldereng majd.

(Anatómiai Teatrum, Az ember a moralizáló anatómia színpadán, Kiállítás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban. Megnyitó: 2001. március 21.)