A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
a Mihálkovics-Alapítvány alapító okirata alapján

 Mihalkovics Géza anatómus professzor és 
dr. Mihalkovics Árpád, a 26 évesen tragikus körülmények között elhunyt fogszakorvos emlékére

mih-arpad
Dr. Mihálkovics Árpád

Pályázhatnak: a Semmelweis Egyetem általános- és fogorvoskari hallgatói és oktatói 28 éves korig, az elmúlt naptári évben az anatómia, illetve a fogorvostudomány elméleti tárgyköréből készített dolgozattal, illetőleg az Anatómiai Múzeum részére készített demonstrációs anyaggal.

Az alapítvány céljának megfelelő produktumot, illetve annak elkészítését és letétbe helyezését igazoló dokumentumot a Fogorvostudományi Kar Dékáni Hivatalába kell beküldeni március 1-ig.

A Mihálkovics pályázat eredményei: