Tisztelt Hallgatók!
 
Az elmúlt napokban az otthoni metszetelérést biztosító szerver gyakori túlterhelődéseit észleltük. A jelenséget kivizsgáltuk, és a következőket állapítottuk meg: a rendelkezésre álló licenszek elfogyása után a következő hallgató várólistára került, hogy egy licensz felszabadulása esetén rögtön be tudjon lépni. Sajnos néhány hallgató megpróbálta külső programok segítségével megkerülni a listát, túlterheléses támadást eredményezve, ami nagyszámú ártatlan hallgató belépését is lehetetlenné tette.
 
A mai napon a következő intézkedéseket hoztuk a további sikeres vizsgafelkészülés érdekében: a várólista kiiktatásra került, a licenszek elfogyása után a következő belépő erről a tényről kap tájékoztatást, és később újra próbálkozhat. A továbbiakban a rendszer korlátozásainak megkerülésére tett kísérleteket rosszindulatú támadásnak tekintjük, és a támadó számítógépet a MAC címe alapján azonosítjuk, majd a rendszerből végleg kitiltjuk. Ezzel egyidejűleg megindítjuk az egyetemi szabályzatok alapján lehetséges fegyelmi és (ha szükséges) büntetőjogi eljárásokat.
 
Reméljük, hogy a közeljövőben a rendelkezésre álló licenszek számát sikerül megnövelnünk, amennyiben ehhez sikerül megszerezni az anyagi forrásokat.
 
Minden jóhiszemű hallgató megértését és türelmét hálásan köszönjük.
 
Tisztelettel:
 
Szél Ágoston
Intézetigazgató