Betűméret: A A A

+ Dr. Szeiffert Gábor

Szomorúan tudatjuk a hírt, hogy Dr. Szeiffert Gábor, Intézetünk óraadó oktatója 2019. április 12-én elhunyt.

Dr. Szeiffert Gábor (1964-2019)

Ismét elment közülünk valaki: Szeiffert Gábor (1964-2019)

Az ember gyakran búcsúzik ismerőseitől azzal, hogy „holnap találkozunk”, vagy úgy, hogy „pár hét múlva újra összejövünk”. Ilyenkor meg sem fordul bennünk, hogy földi életünkben nem biztos, hogy még látjuk egymást. Ha idősebb barátunktól vagy munkatársunktól válunk el, akár felmerülhet ez a lehetőség is, de ha fiatalabbtól (különösen, ha még nálunk is fiatalabbtól) búcsúzunk, akkor soha nem merül fel ilyen gondolat bennünk.

Szeiffert Gábor egy évtizeddel volt fiatalabb nálam, én 1980-ban, ő 1990-ben kezdte pályafutását az egykori II. sz. Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetben. Bő másfél évtizedig oktattunk együtt, és nagyon jól megértettük egymást, mivel mindkettőnknek ugyanaz volt a hitvallása az anatómiáról: jó orvosnövendékeket kell nevelnünk, és ahhoz, hogy medikusaink megértsék a patológiát és klinikai tárgyakat, biztos anatómiai tudásra van szükségük. Ez azonban nem megy másként, csak úgy, ha már első- vagy másodéves korukban világosan látják a célt, az orvosi hivatásra való felkészülést.

Bennünk, orvosi végzettségű anatómusokban mindig ott szunnyad a vágy, hogy a klinikumban is hasznosíthassuk elkötelezettségünket és orvosi tudásunkat. A pályakezdés után egy évtizeddel ez a szunnyadó vágy szükségszerűen kialszik, mivel klinikai gyakorlat nélkül a tudás megkopik. Gábornál ez nem így történt. Éveken keresztül folytatta oktató tevékenységét, párhuzamosan az orvosi praxis mellett. Háziorvosi rendelőjében szerzett tapasztalatait megosztotta tanítványaival, oktatói tapasztalatát pedig a rendszerezett és naprakész klinikai tudás fenntartásához használta fel. Mindkét tevékenységében rendkívül sikeres volt, hiszen betegei nagyon szerették, de tanítványai is a legnagyobb elismeréssel adóztak tudásának és emberségének. „Fantasztikus ember, fantasztikus, gyakorlatvezető, fantasztikus orvos. Néha az az érzésem, ez az ember tökéletes. Örülök, hogy ismerhetem. Példakép!” „A legjobb tanár az intézetben! A gyakorlatokat rendkívül jól felépíti, nagyon felkészült, kiemeli a lényeget. Mindemellett van humorérzéke és lehet vele beszélgetni, a hozzákerülő gólyák hálát adhatnak az égnek, ha hozzá kerülnek – és a vizsgázók is.”

Mi kellhet még egy sikeres szakmai életúthoz? Gábor sikeres volt, amit minden idegszálában érzett, és ezért nem is merült fel benne, hogy kettős – oktatói és klinikusi – életvitelét ne akarta volna hosszú távon is fenntartani. Munkajogi értelemben a háziorvosi teendők töltötték be élete nagyobbik részét, de emellett rendszeresen visszajárt az Intézetbe is oktatni, kollégái és tanítványai legnagyobb örömére.

A teremtő azonban közbeszólt! A rettegett kór először csak megpróbált beleszólni Gábor sikeres életébe. A diagnózis az első perctől fogva baljós volt, ám Gábor azzal az optimizmussal és bizakodással próbált úrrá lenni a helyzetén, amivel betegek ezreit mentette meg, és tanítványok tömegét készítette fel a legnehezebb hivatás nehézségeire. Betegsége előrehaladása során nagyon sokszor beszélgettünk. Egy pillanatra sem hagyta el a gyógyulásba vetett hite. A legszörnyűbb operációk és beavatkozások előtt és után is úgy beszélt betegségéről, mint ami egy epizód, és aminek „csak még ezt vagy azt a stádiumát kell átvészelnie”. Közben nagyon sokáig folytatta praxisát, és betegségéről az általa ellátott betegekkel is képes volt kommunikálni, és ezzel azokat a halál torkában is képes volt gyógyítani vagy meggyógyítani. Nem tudom, mikor döbbenhetett rá arra, hogy számára a nagyon sokáig hősiesen viselt szenvedés vége nem a gyógyulás lesz. Erről nyilván sok intézeti kollégája és kortársa tudna hitelt érdemlő tájékoztatást adni, de ez nem lehet ennek a szörnyű végső búcsúszövegnek a tárgya, annak ellenére, hogy Gábor élete és vesszőfutása sokunknak volt mindennapi beszédtémája.

Kedves Gáborunk! Mély főhajtással adózunk életednek és munkásságodnak, szárnyaló oktató és orvosi sikereidnek, és korai távozásodnak. Nem rajtad múlt, hogy a sorssal való szembenézés és harc során nem Te maradtál fölül. Ahogyan tanítványaid írták, én is azt mondom: örökké példaképünk maradsz.

Isten Veled!

Szél Ágoston

Kategória: Gyászjelentés, Intézeti hírek | A közvetlen link.