Betűméret: A A A

Tárgyfelvétel (évismétlők, 2016. szeptember)

Tájékoztató évismétlő ÁOK hallgatók Neptun regisztrációjához a 2016/2017-es tanévre Anatómia, (sejt-,) szövet- és fejlődéstan tantárgyból


Elsőéves hallgatók:

A már tavaly megszerzett aláírással rendelkező hallgatók kétféle módon folytathatják tanulmányaikat anatómiából:

  1. Felveszik újra a tantárgyat teljes értékű tárgyként, azaz lemondanak a már megszerzett aláírásukról; vállalják, hogy teljesítik az aláírás megszerzéséhez szükséges követelményeket. A gyakorlatokon kötelezően részt vesznek.

Ez esetben a regisztráció menete a következő:

  • a Neptunban újonnan megjelent tárgy, az AOKANT461_1M alá kell regisztrálniuk.
  • Ezután válasszanak az alábbi opciók közül, attól függően, hogy korábban melyik intézetben tanultak:

Volt Anatómiai Intézet hallgatói: Az „Elmélet” kurzusok közül válasszák az E-F-G-H csoportoknak kiírt 00_2 jelű kurzust, a „Gyakorlat” kurzusok közül pedig a H4-es „virtuális” csoportba regisztráljanak. A későbbi csoportbeosztás egyeztetése céljából vegyék fel a kapcsolatot Dr. Ádám Ágotával (adam.agota@med.semmelweis-univ.hu ).

Volt Humánmorfológiai Intézet hallgatói: Az „Elmélet” kurzusok közül válasszák az A-B-C-D csoportoknak kiírt 00_1 jelű kurzust, a „Gyakorlat” kurzusok közül pedig a D4-es „virtuális” csoportba regisztráljanak. A későbbi csoportbeosztás egyeztetése céljából vegyék fel a kapcsolatot Dr. Magyar Attilával (magyar.attila@med.semmelweis-univ.hu ).

A gyakorlati csoportokba – a lehetőségek és a csoportlétszámok figyelembevételével – ezután mi osztjuk be Önöket; kérjük, a Neptunban maradjanak a D4-es/H4-es virtuális csoportokban. A csoportbeosztásról még az első gyakorlat előtt Neptun-üzenetben tájékoztatjuk Önöket.

 

  1. A már megszerzett aláírásukról nem szeretnének lemondani, ezért a tárgyat FM kurzusként kívánják felvenni. Tudomásul veszik, hogy ez esetben a gyakorlatokon NEM vehetnek részt (még alkalmi jelleggel sem); gyakorlatvezetőinknek nem áll módjában a gyakorlatra beengedni Önöket. Az előadások és a szabad konzultációk viszont az FM hallgatók számára is látogathatóak.

Amennyiben ezt a lehetőséget választják, a regisztráció menete a következő:

Volt Anatómiai Intézet hallgatói: A Neptunban az AOKANT003_1M tárgykód alatt az FM kurzust vegyék fel.

Volt Humánmorfológiai Intézet hallgatói: A Neptunban az AOKHUM004_1M alatt futó FM kurzust vegyék fel.


Másodéves hallgatók:

A már tavaly megszerzett aláírással rendelkező hallgatók kétféle módon folytathatják tanulmányaikat anatómiából:

  1. Felveszik újra a tantárgyat teljes értékű tárgyként, azaz lemondanak a már megszerzett aláírásukról; vállalják, hogy teljesítik az aláírás megszerzéséhez szükséges követelményeket. A gyakorlatokon kötelezően részt vesznek.

Ez esetben a regisztráció menete a következő:

Volt Anatómiai Intézet hallgatói: A Neptunban az AOKANT003_3M tárgykód alá regisztráljanak. Az „Elmélet” kurzusok közül válasszák az E-F-G-H csoportoknak kiírt ELM_1 jelű kurzust, a „Gyakorlat” kurzusok közül pedig a H4-es „virtuális” csoportba regisztráljanak. A későbbi csoportbeosztás egyeztetése céljából vegyék fel a kapcsolatot Dr. Ádám Ágotával (adam.agota@med.semmelweis-univ.hu ).

Volt Humánmorfológiai Intézet hallgatói: A Neptunban az AOKANT003_3M tárgykód alá regisztráljanak. Az „Elmélet” kurzusok közül válasszák az A-B-C-D csoportoknak kiírt 00_2 jelű kurzust, a „Gyakorlat” kurzusok közül pedig a D4-es „virtuális” csoportba regisztráljanak. A későbbi csoportbeosztás egyeztetése céljából vegyék fel a kapcsolatot Dr. Magyar Attilával (magyar.attila@med.semmelweis-univ.hu ).

 

A gyakorlati csoportokba – a lehetőségek és a csoportlétszámok figyelembevételével – ezután mi osztjuk be Önöket; kérjük, a Neptunban maradjanak a D4-es/H4-es virtuális csoportokban. A csoportbeosztásról még az első gyakorlat előtt Neptun-üzenetben tájékoztatjuk Önöket.

 

  1. A már megszerzett aláírásukról nem szeretnének lemondani, ezért a tárgyat FM kurzusként kívánják felvenni. Tudomásul veszik, hogy ez esetben a gyakorlatokon NEM vehetnek részt (még alkalmi jelleggel sem); gyakorlatvezetőinknek nem áll módjában a gyakorlatra beengedni Önöket. Az előadások és a szabad konzultációk viszont az FM hallgatók számára is látogathatóak.

Amennyiben ezt a lehetőséget választják, a regisztráció menete a következő:

Volt Anatómiai Intézet hallgatói: A Neptunban az AOKANT003_3M tárgykód alatt futó ELM_1 elméleti és az FM_1 gyakorlati kurzust vegyék fel.

Volt Humánmorfológiai Intézet hallgatói: A Neptunban az AOKANT003_3M alatt futó 00_2 elmélet, és az FM_2 gyakorlati kurzust vegyék fel.

Kategória: Oktatási hírek | A közvetlen link.