Bármennyi időt is tölt valaki számítógép előtt a hétköznapokban, akár az egészségügyben, akár bármilyen adminisztratív munkakörben dolgozva nem kerülheti ki az adminisztrációt: védőnőként, dietetikusként, orvosként, gyógyszerészként – és így tovább – nem kevés naplót, jegyzőkönyvet, jelentést, igazolást kell majd megírnia, nem beszélve a hivatalos levelezésekről. Az pedig a legkevésbé sem mindegy, hogy mennyi idődet veszi el mindez – és ez nagyon nagy részt egyetlen dolgon múlik: hogy mennyire gyorsan gépelsz. Évek óta hiányzik az egyetemi képzésből, hogy a leendő egészségügyi dolgozók gépírást tanuljanak – pedig alapvető szükség lenne erre a készségre, hiszen sok ezer órát lehetne spórolni, ha nem egy-két ujjas pötyögéssel telne az idő az ellátások során. Éppen ezért elhoztuk Neked a lehetőséget, hogy még a mélyvíz, a mindennapos munka és rohanás előtt elsajátíthasd a tízujjas gépelést – ezzel akár a töredékére csökkentve azt az időt, amit később majd az évek során a klaviatúra mögött töltesz. Az pedig közel sem ugyanaz, hogy egy-egy elektronikus anyagot fél… vagy másfél óra alatt írsz meg. A Semmelweis Alumni szervezésében induló Gépírás tanfolyam célja, hogy megtanulj magabiztosan, gyorsan és pontosan gépelni számítógépes billentyűzeten. Miért éri meg mindez nálunk? Mert a piaci árakhoz képest jóval kedvezményesebb díjért tanulhatsz; az oktatás helyben van (NET); és olyan tudást szerezhetsz, ami életed végéig megkönnyíti a munkádat, bármerre is dolgozol!

A tanfolyam alapvető jellemzői:

  • A teljes tanfolyam 16 alkalmashetente két alkalommal, 17:10-19:40 között. Az időpont változtatás jogát fenntartjuk!
  • A képzésben profi gyorsgépelés oktatókkal dolgozunk, így a résztvevői helyek korlátozottak.
  • A képzés várhatóan a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben zajlik, saját laptopon vagy a helyszínen biztosított számítógépek használatával.
  • Az oktatás anyaga tankönyv formában beszerzendő, amelynek ára kb. 3000 forint – erről a képzés első alkalmán adunk tájékoztatást. Ennek címe: Elbert-Héger-Hollósi-Mogyorós-Seidler: Gépírás a betűtanulástól a hivatalos levelekig 

A tervezett időpontok: A jelentkezés jelenleg inaktív.

Hozzáadás Google Naptárhoz:

A tanfolyam indulásának ideje: inaktív. Jelentkezési határidő: inaktív.