A segítő szakmák, így az egészségügy legtöbb területe jellemzően nem a „lehúzom a nyolc órát, kikapcsolom a gépet és hazamegyek” típusú karrierek közé tartoznak. Ha egészségügyi hivatás előtt állsz, mindez nagy eséllyel már most sem újdonság számodra.

Ahogyan többeknek az sem lehet meglepő, hogy egy párkapcsolat időt és energiát igényel – hát még akkor, ha örömteli módon családdá teljesedik ki.
Amikor azonban a fenti két terület – az egészségügyi karrier és család – találkozik, mintha sokakat váratlanul érne, mennyire nem egyértelmű és könnyű összeegyeztetni a kettőt. A Semmelweis Alumni előadássorozatának második előadójaként nagy örömmel láttuk vendégül Pál Feri atyát, akit arról kérdeztünk: mit üzen a jövő egészségügyi generációjának család és karrier kettőséről?

 

Feri atya évek óta foglalkozik kapcsolatokkal, emberi utakkal, családdal, egyéni örömökkel és problémákkal. A Magatartástudományi Intézet munkatársaként a Semmelweis Egyetem oktatója is, előadásai pedig a legmegragadóbb és mélyen motiváló alkalmak közé tartoznak, bárhol is beszél. Mostani előadása mindenkinek szól, aki kiteljesedést adó karrier mellett boldog és szintén teljes családot szeretne.

Helyszín: Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömb Díszterme
Időpont: 2016. november 02. 18 óra