Egyetemünk kulturális zenei élete egy új mérföldkőhöz érkezett 2017. március 21-én Johann Sebastian Bach 332. születésnapján. E napon Egyetemünk egykori hallgatói, tanárai adakozó támogatása nyomán egy valódi klasszikus hangzású orgonát kapott a közel egy éves felújítás után megújuló NET Díszterem. Ebből az alkalomból

 ADOMÁNYOZÓ-ORGONAAVATÓ KONCERT KERÜLT MEGTARTÁSRA A NET FELÚJÍTOTT DÍSZTERMÉBEN

Ezzel az adománnyal lehetővé vált az egyetemi hagyományos rendezvényeink élményeinek orgonamuzsikával gazdagított emelése, de megnyílt a lehetőség egyéni orgonakoncertek, vagy orgonával megszólaló zenekari művek előadására is.  

 Az előadásról készült videó összeállítás

Felléptek

Külön kiemelkedő elismerése a kezdeményezésnek, hogy a nemzetközi szinten is elismert, ikonikus művész, VARNUS XAVÉR orgonaművész vállalta a HAMMOND B3000-es orgona avató koncertjének megtartását. Ez azért is sok érdekességet és különlegességet rejtett magában, mert Varnus Xavér Művész Úr köztudottan a klasszikus hangszerek virtuóz megszólaltatója, míg az átadott Hammond orgona új kihívást és különleges élményt jelentett a számára. A mostani első, hangszer-avató koncertre Bach-átiratokat adaptált triójával, melyben jeles hazai bőgősünk, Barcza-Horváth József és kiváló fiatal ütősünk, Czirják Tamás voltak partnerei.

 

 

Támogatás

Varnus Xavér Művész Úr nagylelkű kérésére, az esemény bevételével jótékonysági támogatásban részesítettük a gyermekek gyógyítását – mely teljes mértékben egybevágott a projekt céljaival, így most a leukémiás gyermekek vér-transzplantációját volt lehetőségünk támogatni!   A koncert 2017. március 21-én 19:30 órakor kezdődött a NET Dísztermében.